Konfliktus
Tajvan bemutatta első saját fejlesztésű tengeralattjáróját
Megnehezíti majd a kínai haditengerészet számára az erődemonstrációt a Csendes-óceánon.
2023.09.28 11:37MTITajvan csütörtökön bemutatta első saját, hazai fejlesztésű tengeralattjáróját. Caj Ing-ven tajvani elnök még 2016-os hivatalba lépésekor kezdeményezte a nagyszabású programot, és csütörtökön a déli Kaohsziung városában mutatta be az első tengeralattjárót, amelyet később még nyolc követ. A program több ország szakértelmének és technológiájának segítségével valósult meg.
"A múltban egy hazai fejlesztésű tengeralattjáró lehetetlen feladatnak számított. Ma azonban egy, az országunk népe által tervezett és gyártott tengeralattjáró áll a szemünk előtt" - mondta Caj, hozzátéve, hogy fontos szerepet fog játszani a haditengerészet "aszimmetrikus hadviselési" képességeinek megerősítésében.
"Még ha vannak is kockázatok, és bármennyi kihívás is legyen, Tajvannak meg kell tennie ezt a lépést, és lehetővé kell tennie, hogy az önállósult nemzetvédelmi politika növekedjen és virágozzon a földünkön" - mondta Caj a Narvál névre keresztelt hajó előtt állva.
Huang Su-kuan tengernagy, Caj biztonsági tanácsadója és a program vezetője hangoztatta, hogy az összesen 10 tengeralattjáróból álló flotta - benne két holland gyártású tengeralattjáróval, amelyeket még a 80-as években állítottak hadrendbe - megnehezíti majd a kínai haditengerészet számára az erődemonstrációt a Csendes-óceánon.
"Amennyiben fel tudjuk építeni ezt a harci képességet, nem hiszem, hogy elveszítenénk egy háborút" - mondta a tengernagy.
Huang szerint az első, 1,54 milliárd dollár (562 milliárd forint) értékű tengeralattjáró az amerikai Lockheed Martin hadiipari vállalat gyártotta harcászati rendszert használja, és MK-48-as típusú, nehézsúlyú torpedókkal szerelik fel. A tengeralattjáró már a jövő hónapban megkezdi a tengeri próbaüzemet, és 2024 végén áll majd hadrendbe a tajvani haditengerészet kötelékében.
Szerinte a tengeralattjárók segíthetnek fenntartani a sziget létfontosságú útvonalait a Csendes-óceán felé azáltal, hogy biztosítják az ellátást a Tajvan keleti partvidéke mentén található kikötőkből egy esetleges konfliktus esetén.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:24 Egy kolosszális tengeri szörny koponyáját tárták fel a közelmúltban Dorset partjainál
- 11:30 Eurostat: több mint 4,2 millió ukrán menekült kapott ideiglenes védelmi státuszt az EU-ban
- 10:30 Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország elkötelezett a visegrádi együttműködés mellett
- 9:30 Maruzsa Zoltán: indokolatlan az új pedagógus-életpályáról szóló törvény visszavonása
- 8:30 Varga Mihály: a pénzügyminiszterek tanácsa is jóváhagyta, érkezhetnek az uniós források Magyarországra
- 7:41 BKK: hétfőtől ismét jár a fogaskerekű
- 7:02 Megsülnek az ausztrálok a bozóttüzek és a közelgő ciklon közepette
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06