Csellengők
Csodával határos módon került elő az eltűnt kisfiú Baranyában - százak vettek részt a keresésben
A keresés hosszan elhúzódott - csaknem 10 órán át tartott.
2025.05.21 18:46ma.huBerkesd, Baranya vármegye – Megható összefogásnak lehetett tanúja vasárnap délután egy baranyai település, ahol százak mozdultak meg egy négyéves kisfiú eltűnése után. A gyermek otthonából tűnt el, a család kétségbeesett bejelentését követően pedig rendőrök, polgárőrök, katonák, önkéntes speciális mentők és civilek indultak a nyomába.
A keresés hosszan elhúzódott – csaknem 10 órán át tartott, és végül éjfél után vezetett eredményre, amikor civilek meghallották a kisfiú hangját egy erdős területen, körülbelül 4 kilométerre otthonától.
A mentés egyik kulcsszereplője Bíró Zsolt, a Határszél Egyesület tagja, egyben siklósi mentőtechnikus volt, aki családjával érkezett segíteni.
„A felhívást olvasva a feleségemmel és két gyermekemmel azonnal a helyszínre siettünk, hogy részt vegyünk a keresésben. Berkesdre érkezve jelentkeztem a kutatást vezető rendőrnél. (…) A kisfiú ekkor már nagyon fáradt volt, kihűlt. Az első betegvizsgálatot, szárazra törlést és lehűlésvédelmet követően stabil állapotban adtam át a bajtársaimnak, akik mentővel kórházba szállították” – számolt be az eseményekről Bíró bajtárs.
A kisfiút kihűléses tünetekkel, de stabil állapotban szállították kórházba, jelenleg is orvosi megfigyelés alatt áll. Állapotáról részletesebb információt nem közöltek, de a mentés sikeres volt, és az Országos Mentőszolgálat is háláját fejezte ki a közösségi oldalán:
„A kisfiúnak mielőbbi felépülést kívánunk, a kutatásban és a mentésben résztvevőknek szívből gratulálunk!”
Az eset nemcsak a helyi közösség, de az egész ország számára példát mutatott abból, mit jelent az emberi összefogás és önzetlen segítségnyújtás. Egy gyermek élete múlhatott volna rajta – de a közös cselekvés megmentette.
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


