Erőszak
Újabb vádemelés a szélsőséges ideológiai indíttatású, budapesti támadások ügyében
A szervezet tagjai a támadások szervezése során egy darknetes alkalmazáson keresztül vagy személyes találkozók alkalmával egyeztettek egymással.
2025.01.13 12:31MTIA Fővárosi Főügyészség vádat emelt további két külföldi állampolgárral - egy némettel és távollétében egy olasszal - szemben, akik egy bűnszervezet tagjaként vettek részt a 2023 februárjában történt budapesti támadásokban.
A Fővárosi Főügyészség azt közölte hétfőn az MTI-vel, hogy a vádirat szerint egy német férfi - az élettársával együtt - 2017-ben Lipcsében egy szélsőséges baloldali ideológiával szimpatizáló szervezetet hozott létre, amelynek az elkövetők, köztük az újabb vádemeléssel érintett német és olasz állampolgár is a tagja volt.
A szervezet tagjai egyetértettek abban, hogy a szélsőjobboldali szimpatizánsokkal szemben erőszakkal kell felvenni a harcot, ennek megfelelően megállapodtak abban, hogy szervezett támadásokat követnek el általuk kiválasztott, szélsőjobboldali szimpatizánsként azonosított vagy annak vélt, gyanútlan áldozatok sérelmére.
Céljuk az volt, hogy a szándékoltan súlyos, akár életveszélyes sérülések, illetve a váratlan támadás körülményei elrettentő üzenettel bírjanak a szélsőjobboldali mozgalmak képviselői számára - írta az ügyészség.
A szervezet tagjai a támadások szervezése során - a lelepleződés elkerülése érdekében - egy darknetes alkalmazáson keresztül vagy személyes találkozók alkalmával egyeztettek egymással.
Az elkövetők megosztották egymás között az előkészületekkel kapcsolatos feladatokat, amelyek kiterjedtek az utazásra, a szálláshelyek biztosítására, a támadás eszközeinek beszerzésére, a helyszín, illetve menekülési útvonalak feltérképezésére is.
A támadásoknak alaposan megtervezett, pontos, begyakorolt forgatókönyv szerinti menete volt, ami az előre egyeztetett feladatmegosztásban is megnyilvánult.
A támadások időtartamát 30 másodpercben határozták meg, amelynek mérése az irányító feladata volt, aki a támadást vezényszavakkal indította meg, illetve állította le, majd ezután a társai menekülésében segédkezett.
A figyelő feladata a környezet figyelése, valamint kívülálló személyek beavatkozásának megakadályozása volt, a további tagok pedig a támadás végrehajtói voltak.
A támadások során az elkövetők törekedtek az arcfelismerés és a nyomazonosítás meghiúsítására is - tették hozzá.
A fentiek szerint megszervezett, 2018 októbere és 2020 februárja közötti, németországi támadásokat követően a szervezet tagjai 2022-ben elhatározták, hogy a németországihoz hasonló erőszakos támadásokat követnek el Budapesten is.
A támadásokat a Becsület napja elnevezésű eseményre tekintettel 2023. február 11-ére, illetve az azt megelőző, valamint azt követő napokra tervezték.
Hangsúlyozták, hogy az újabb vádemeléssel érintett két vádlott más tagokkal együtt, kifejezetten azért érkezett Magyarországra, hogy részt vegyen a budapesti támadásokban.
Ezt követően, 2023. február 9. és 11. napja között öt támadás történt Budapesten, amelyben kilencen sérültek meg. Az első támadás a Nyugati pályaudvaron, egy vonaton, a második a Fővám téren, a harmadik és a negyedik támadás február 10-én a Gazdagréti téren, valamint a Bank utcában, az ötödik pedig február 11-én az I. kerületi Mikó utcában történt - sorolták.
A sértettek között volt magyar és külföldi állampolgár is. Közülük hatan súlyos, hárman könnyű sérüléseket szenvedtek, azonban többüknél fennállt az életveszélyes sérülések okozásának lehetősége is. A vád szerint a német állampolgár a Fővám téri, a Gazdagréti téri és Bank utcai támadásban vett részt, részben figyelő-követő, részben bántalmazó szerepben, az olasz pedig a gazdagréti és a Mikó utcai agresszióban mint bántalmazó.
A Fővárosi Főügyészség a vádlottak közül a német állampolgárt négyrendbeli bűnszervezetben - részben társtettesként, részben bűnsegédként - elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével, és egy rendbeli aljas indokból, bűnszervezetben elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével; az olasz állampolgárt pedig - eljárási garanciák mellett mint távollévő vádlottat - három rendbeli bűnszervezetben és társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolja.
A főügyészség velük szemben fegyházbüntetés kiszabását, valamint Magyarország területéről történő, határozott idejű kiutasítást indítványoz.
A főügyészség indítványozza, hogy a Fővárosi Törvényszék a korábban benyújtott vádirat alapján még folyamatban lévő ügyhöz egyesítse jelen ügyet.
A szervezetet érintően Németországban is folyik büntetőeljárás az ott még 2018 októbere és 2020 februárja között elkövetett támadások, illetve egy terhelt esetében a magyarországi bántalmazások miatt - áll a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:05 Pénzvisszatérítés ígéretével keresik csalók az ügyfeleket az MVM Next nevében
- 6:17 Szabotázsakció ért egy német hadihajót
- 4:11 Megrázkódott Pannonhalma
- 22:14 Szudán megerősítette, hogy orosz haditengerészeti bázis jöhet létre a területén
- 20:13 Több kiskorú fiút akart rávenni szexuális szolgáltatásra egy férfi, vádat emeltek ellene
- 18:11 Szijjártó Péter: idén ősszel megindul a sorozatgyártás a BMW debreceni gyárában
- 16:08 Meghívta Moszkvába Donald Trumpot Vlagyimir Putyin
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06