Bűncselekmény
Mindig csak kicsit sikkasztott, de a tíz év alatt összejött vagy 100 millió
Négy és fél év börtönt kapott a több mint százmilliót elsikkasztó pénzügyi előadó.
2024.05.29 16:47MTINégy és fél év börtönre enyhítette a Szolnoki Törvényszék másodfokon annak a pénzügyi előadónak a büntetését, aki mintegy tíz éven át folyamatosan utalt át magának jogosulatlanul pénzt munkáltatója bankszámlájáról, összesen csaknem 105 millió forintot Besenyszögön.
A törvényszék a bíróságok honlapján szerdán azt írta: az 56 éves, büntetlen előéletű nő 2012 márciusa és 2021 októbere között több mint ezer alkalommal utalt át munkáltatója, egy nagy mezőgazdasági cég bankszámlájáról - a társaságot megtévesztve - különböző összegeket saját számlájára és a gyermekei nevére (tudtuk nélkül) nyitott bankszámlákra, majd a pénzt felvette és felélte.
A vádlott beismerte a bűncselekmény elkövetését. A Szolnoki Járásbíróság első fokon 2023. november 23-án, előkészítő ülésen a nőt folytatólagosan, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért 5 év 6 hónap börtönnel és 500 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta, továbbá az általa okozott kár kamatos megfizetésére kötelezte.
Az ügyészség tudomásul vette az ítéletet, a vádlott és védője azonban enyhítésért fellebbezett.
A Szolnoki Törvényszék a napokban meghozott másodfokú ítéletében a cselekményt folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettének minősítette. A börtönbüntetést 4 év 6 hónapra leszállította, a pénzbüntetés összegén viszont nem változtatott, mint ahogy azon sem, hogy a vádlottnak kártérítésként meg kell fizetnie volt munkáltatójának a mintegy 105 millió forintot és annak kamatait.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:47 Kiépített siklóernyős elugrópontot alakítanak ki a Pilis-tetőn
- 9:55 Trump beszélt Putyinnal Ukrajnáról - a Kreml nem erősítette meg a hírt
- 8:45 Törölték az amerikai nagykövetség honlapjáról David Pressman volt nagykövet nyilatkozatait
- 7:54 Elhunyt Sam Nujoma, Namíbia első elnöke
- 6:44 Burkolatjavítás kezdődik a Pacsirtamező utcában és az Árpád híd felhajtóin
- 22:21 Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy életveszélyt okozó rollerest
- 20:20 Meteorológia: az átlagosnál enyhébb és szárazabb volt a január
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06