Időjárás
A hét elején még napos idő várható, majd beborul az ég és megnő a csapadék esélye
A hét első napjaiban még többfelé lehet akár többórás napsütés is, de éjszakánként kemény fagyokra kell készülni és napközben is jellemzően 4-9 Celsius-fok között alakul a csúcshőmérséklet. Szerdától azonban egyre több lesz a felhő és megnő a csapadék esélye is, a hét végére pedig enyhülnek az éjszakai fagyok.
2025.02.09 22:24MTIHétfőn a Dunántúl nagyobb részén erősen felhős vagy borult lesz az ég, másutt derült vagy gyengén fátyolfelhős, napos idő várható. Csapadék általában nem lesz, de délnyugaton jelentéktelen szitálás előfordulhat. A délkeleti szél gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul.
Kedden döntően derült, napos, száraz idő várható, de a nyugati, délnyugati megyékben több lehet a felhő és arrafelé kis mennyiségű vegyes halmazállapotú csapadék előfordulhat. A délkeleti szél néhol megélénkül. A legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 9 és mínusz 3 fok között alakul, de a hidegre hajlamos, derült helyeken ennél alacsonyabb, míg a borult tájakon ennél magasabb értékek is lehetnek. A legmagasabb hőmérséklet 4-9 fok között valószínű.
Szerdán az ország északkeleti harmadán nagyrészt derült, napos idő várható, másutt ugyanakkor több lehet a felhő, a Dunántúlon kisebb vegyes halmazállapotú csapadék előfordulhat. A délkeleti szél néhol élénk lehet.
A legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 9 és mínusz 3 fok között alakul, de a hidegre hajlamos, derült helyeken ennél alacsonyabb, a felhős részeken magasabb értékek is lehetnek. A legmagasabb hőmérséklet 3-8 fok között valószínű.
Csütörtökön országszerte sok lesz a felhő, de hosszabb-rövidebb napos időszakok bárhol lehetnek. Szórványosan kisebb vegyes halmazállapotú csapadék előfordulhat és a délkeleti szél időnként megélénkülhet. Reggelre mínusz 9 és 0 fok közé hűl le, kora délutánra 3 és 8 fok közé melegszik fel a levegő.
Pénteken többnyire erősen felhős vagy borult égre van kilátás és vegyes halmazállapotú csapadék előfordulhat. A keleties szél időnként megélénkülhet. A minimum mínusz 6 és 0, a maximum 3 és 8 fok között alakul.
Szombaton többnyire erősen felhős vagy borult égre van kilátás, vegyes halmazállapotú csapadék előfordulhat. A nyugati, majd északnyugatira forduló szél megélénkül. A hőmérséklet hajnalban mínusz 5 és 0, kora délután 2-7 fok között alakul.
Vasárnap csökken a felhőzet és a csapadékhajlam, de az északnyugati szél több helyen élénk maradhat. A hőmérséklet hajnalban mínusz 5 és 0, kora délután 0 és plusz 5 fok között valószínű - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:52 Tíz hónap börtönt kapott egy nő, aki 107 macskát tartott egy budapesti lakásban
- 14:50 Március 15. - A kulturális és innovációs miniszter visszavonta az egyik kitüntetett díját
- 12:49 Hétfőn búcsúztatják Bényi Ildikót
- 10:42 Ismét árvíz pusztít Dél-Spanyolországban
- 8:48 BRFK: két embert előállítottak a Margit hídi tüntetésről
- 6:47 A gyülekezési törvény módosítása ellen tüntettek a parlament előtt
- 21:33 Budapest több pontján tüntettek a Pride betiltása miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06