Közlekedés
MÁV: tavaly 1,1 millió személyszállító vonat közlekedett, ötből négy késés nélkül
Az idei nyártól pénzvisszatérítés jár majd a 20 percet meghaladó késés után: ilyen mértékű késésben az összes vonat nagyjából hat százaléka volt érintett.
2025.02.02 22:37MTIA MÁV tavaly több mint 1,1 millió személyszállító vonatot közlekedtetett, ötből négyet késés nélkül - összegezte az adatokat a közlekedési társaság.
A közlemény szerint elkészült a MÁV-csoport éves riportja, amely a 2024-es év közlekedési közszolgáltatásokra vonatkozó adatait és azok összefüggéseit mutatja be.
A MÁV azt írta, 2024-ben a magyar vonatok menetideje körülbelül 95,5 millió perc volt, ami több mint 181 évnek felel meg.
Erre jutott mintegy 3,6 millió percnyi (6,9 év) késés, ami a teljes menetidőhöz viszonyítva 3,8 százalékos arány.
Ez ugyan elmarad a világjárvány utáni években rögzített számoktól, a vármegye- és országbérletek bevezetése, majd a tarifareform hatására azonban 2024-ben már jóval többen és jóval többet utaztak a MÁV-csoporttal, mint korábban, ami nagyobb igénybevételt jelent az egyre inkább elöregedő pályahálózatnak és járműállománynak is - közölték.
Emlékeztettek arra, hogy az idei nyártól pénzvisszatérítés jár majd a 20 percet meghaladó késés után: ilyen mértékű késésben az összes vonat nagyjából hat százaléka volt érintett.
Kitértek arra, hogy az új tarifarendszer hatására nőtt az elszállított csoportok - például kiránduló osztályok - száma is: csak a regisztrált csoportok száma megközelítette a 29 ezret.
A közlemény szerint a HÉV-ek pontossága 2024-ben is kiemelkedő volt: 99,6 százalék, ami világviszonylatban is a legpontosabb szolgáltatások közé emeli az elővárosi vasutat.
Tavaly a MÁV-csoport több mint 12 millió autóbusza közlekedett, ugyancsak magas, 97,7 százalékos pontossággal - tájékoztattak.
Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán azt írta, fontosnak tartja, hogy a valós adatokat mindenki számára elérhetőek legyenek, ezért döntöttek úgy, hogy havonta elkészítik és nyilvánosságra hozzák a közszolgáltatásaik menetrendszerűségi adatait. A havi riportok segítségével készítették el az éves riportot - tette hozzá.
Az éves riport a MÁV-csoport honlapján olvasható.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:37 Sikeresen Hold körüli pályára állt a Blue Ghost leszállóegység
- 22:13 Egyhetes közlekedésbiztonsági ellenőrzés lesz
- 20:14 EBRD: komoly aggodalomra adnak okot a csernobili védőszarkofágot ért orosz támadás hírei
- 18:12 Megszüntették a gázömlést Szentendrén
- 16:11 Karácsony Gergely: ne mérgezze az állam Budapestet!
- 14:10 Orbán Viktor: halleluja, erre vártunk!
- 12:35 Karácsony: a főváros nem a szolidaritási hozzájárulásról, hanem annak mértékéről folytat vitát évek óta
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06