Barlangfürdőtűz
1,29 milliárd forint rendkívüli kormányzati támogatást kap Miskolc a leégett barlangfürdő újjáépítéséhez
A miskolctapolcai barlangfürdő gyógyászati központjának tetőszerkezete tavaly szeptember 6-án éjszaka égett le.
2025.01.24 22:36MTI1,29 milliárd forint rendkívüli kormányzati támogatást kap Miskolc a leégett barlangfürdő újjáépítésének első ütemére - jelentette be közösségi oldalán Tóth-Szántai József (Fidesz-KDNP-Pont Mi Egyesület), a vármegyeszékhely polgármestere.
A miskolctapolcai barlangfürdő gyógyászati központjának tetőszerkezete tavaly szeptember 6-án éjszaka égett le. A tűz az aquaterápiás részleg második emeletén keletkezett, ami aztán a tetőszerkezetre is átterjedt. A közel ezer négyzetméteres főépület használhatatlanná vált, később a tűzvizsgálati jelentéséről szóló határozatból az derült ki, hogy "szerelési hibák sorozata, valamint a karbantartás és a szabványossági felülvizsgálat hiánya vezetett" a tűzhöz.
Az épületben keletkezett károk mellett a turizmusban is komoly bevételkiesést okozott a népszerű fürdőhely kényszerű bezárása, csak a tavalyi év utolsó hónapjaira félmilliárd forintra becsülték a kiesés mértékét.
A barlangfürdő újjáépítésének lehetőségeiről már a tüzet követő héten közleményt adott ki a Nemzetgazdasági Minisztérium, amiben azt írták, a kormány minden lehetséges segítséged megad. Az önkormányzat adományszámlát is nyitott a felajánlások fogadására.
Tavaly októberben pedig Lázár János építési és közlekedési miniszter a helyszínen jelentette be, hogy a "kormány Miskolc város segítségére siet, és részt vesz a barlangfürdő újjáépítésében".
A tárcavezető idén január közepén, a városvezetővel közösen tarott miskolci sajtótájékoztatóján megerősítette korábbi ígéretét. Akkor úgy fogalmazott, a leégett miskolctapolcai barlangfürdőt lehetőség szerint június 30-ára beindítják, ehhez egymilliárd forintra van szükség azonnal. Ígéretet tett arra, hogy a kormány idei első ülésén javasolni fogja, hogy Miskolc soron kívül megkapja ezt az összeget január 31-ig.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:05 Pénzvisszatérítés ígéretével keresik csalók az ügyfeleket az MVM Next nevében
- 6:17 Szabotázsakció ért egy német hadihajót
- 4:11 Megrázkódott Pannonhalma
- 22:14 Szudán megerősítette, hogy orosz haditengerészeti bázis jöhet létre a területén
- 20:13 Több kiskorú fiút akart rávenni szexuális szolgáltatásra egy férfi, vádat emeltek ellene
- 18:11 Szijjártó Péter: idén ősszel megindul a sorozatgyártás a BMW debreceni gyárában
- 16:08 Meghívta Moszkvába Donald Trumpot Vlagyimir Putyin
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06