Állatvédelem
Borjúfóka született a Szegedi Vadasparkban
Régebben húsukért és zsírjukért vadászták, és ma is sok példány sérül meg vagy pusztul el, amikor beleakad a halászhálókba.
2024.07.24 16:52MTIBorjúfóka (Phoca vitulina) született a Szegedi Vadasparkban, a jövevényt már a közönség is láthatja a tengeri emlősök bemutatójában - közölte az állatkert közösségi oldalán szerdán.
A hím fókaborjú - amely a Peti nevet kapta a gondozóktól - Helga kicsinye. A nőstény 2015-ben szintén a szegedi állatkertben született. Helga a fókabemutató medencéjében hozta világra utódját.
A biztonság kedvéért a gondozók a kicsit és anyját egy sekély vizes részre különítették el az első napokra, mert bár már tudnak úszni az újszülött borjúfókák, hamar elfáradnak, és meg is fulladhatnak a mély vízben. A nőstények a természetben is a parton hozzák világra utódjukat. Amint megerősödnek, pár nap elteltével már biztosan úsznak anyjuk után, ahogy ez Szegeden is történt.
Mint írták, a Szegedi Vadasparkban 2013 óta látható borjúfóka, amely a közönség egyik legnagyobb kedvencének számít. Ehhez hozzájárulhat az is, hogy rendszeresen tartanak olyan fókabemutatókat, amelyeken a látogatók számára is érezhetően nagy kedvvel vesznek részt az állatok. Számos európai állatkertben tartanak borjúfókákat, és bár úgy tartják, kevésbé tréningezhetőek, mint a népszerűbb oroszlánfókák, a szegedi tapasztalatok szerint könnyen taníthatók az itt is alkalmazott pozitív megerősítésre épülő módszerrel.
Az Atlanti- és a Csendes-óceán partközeli, kevésbé sós vizeiben őshonos borjúfókák a leggyakoribb fókafajnak számítanak. Régebben húsukért és zsírjukért vadászták, és ma is sok példány sérül meg vagy pusztul el, amikor beleakad a halászhálókba.
A kifejlett példányok tömege elérheti a 170 kilogrammot, testhosszuk pedig megközelítheti a két métert. A faj egyedei a természetben halakkal, rákokkal és puhatestűekkel táplálkoznak, az állatkertekben heringet és tintahalat kapnak.
A fókák a szárazföldön nehézkesen mozognak, a vízben viszont annál fürgébbek. Idejük nagy részét a táplálék keresésével töltik, egy nap négy-nyolc kiló halat is elfogyasztanak.
A faj párzási időszakon kívül magányosan él. A nőstények 2-6, a hímek 3-7 éves korukban válnak ivaréretté. A borjúfókák vemhessége 320 napig tart, és általában egy utódot hoznak a világra. Az anya 4-6 hétig szoptatja kicsinyét rendkívül tápláló tejével.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elfogtak egy férfi, akit szexuális erőszakkal és kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítanak
- 21:10 Szeizmikus krízis Görögországban - Több mint 12.800 földrengés rázta meg a Santorini-Amorgos övezetet
- 20:30 11 vasutas hősies, gyors és profi cselekvésével több mint 30 vasúti kocsit mentett ki a tűzből
- 18:28 Hankó Balázs: február 12-én dupla nyugdíjat kapnak a nyugdíjasaink
- 16:36 Traktorok bénították meg London belvárosát - a brit farmerek az új adó ellen tiltakoznak
- 14:17 Trump rendelete nyomán a Google Maps átnevezte a Mexikói-öbölt
- 13:10 Meteorológia: az idei tél leghidegebb reggelére ébredtünk
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06