Fejlesztés
György István: a cél, hogy 2026-ra a közigazgatási ügyeket online lehessen intézni
A 2020-as évek a digitális korszakot hozták el.
2023.09.13 11:25MTIA Nemzeti Digitális Állampolgárság Program célja, hogy 2026-ra az állampolgárok szinte minden közigazgatást érintő ügyet képesek legyenek online, elsősorban hordozható eszközökön intézni - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán Budapesten.
György István a Lechner Tudásközpont konzorciumvezetésével megvalósított, az állampolgári ügyintézés lehetőségeinek szélesítését célzó projekt zárórendezvényén emlékeztetett: 2010 előtt számos, egymástól független, "egymással nem kommunikáló" hivatal működött párhuzamosan, az embereknek sokszor azt sem volt könnyű beazonosítaniuk, hogy melyik üggyel hová kell fordulniuk.
2010-ben a jobboldali, polgári keresztény-konzervatív kormány új alapon szervezte újjá a területi közigazgatást - mondta. "Átléptünk az ügyfélbarát, szolgáltató állam korszakába", egyszerűsítettük az eljárásokat, csökkentettük a bürokráciát, rövidítettük az ügyintézési határidőket, azaz gyorsítottuk az eljárásokat, és bevezettük az egyablakos ügyintézést, létrejöttek a kormányhivatalok, járási hivatalok és a kormányablakok - sorolta.
György István rámutatott arra, hogy a 2020-as évek a digitális korszakot hozták el, amelyben tovább fejlesztik az informatikai rendszereket, összekapcsolják az állami adatbázisokat, kiterjesztik az e-ügyintézést és megteremtik a digitális állampolgárságot. Kiemelte, a digitális állampolgárság program célja, hogy megteremtse az állampolgárok és a közigazgatás számára azt az egységes és kiváló felhasználói élményt nyújtó online rendszert, amely radikálisan leegyszerűsíti az állampolgár és a kormányzat különböző szervei között történő kommunikációt, így az ügyintézést és a tájékoztatást, miközben hozzájárul a közigazgatási ügyintézés optimalizálásához és az ügyfelek elégedettségéhez.
E cél eléréséhez hozzájárulnak a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program európai uniós forrásból megvalósuló fejlesztései is, mint amilyen a most záruló projekt - fűzte hozzá. Mint mondta, a 7,1 milliárd forintos fejlesztés "kívülről nem feltétlenül látványos", ugyanakkor a közigazgatási szakrendszer működése, teljesítőképessége és minősége, valamint a felhasználói élmény szempontjából nélkülözhetetlen.
Az államtitkár közlése szerint a projektet 2021-ben indították azzal a céllal, hogy a közigazgatási szakrendszer belső folyamatainak áttekintésével, a különböző képzési modulok létrehozásával megfelelő támogató hátteret biztosítsanak a jövőbeli fejlesztéseknek. Emellett számos elemzést, koncepciót és stratégiai dokumentumot alkottak, amelyek kijelölik a következő évek fejlesztési irányait, az ügyintézési lehetőségek szélesítését. A projektben több mint ötezer kormánytisztviselő képzése is megvalósult - tette hozzá.
Kiemelte: bízik benne, hogy a fejlesztések egyenként és összességükben is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy modern, versenyképes közigazgatás szolgálja az embereket a jövőben is.
Célunk, hogy az embereknek a lehető legkevesebb "dolguk" legyen az állam szerveivel, és amit csak lehet, automatikusan, proaktívan végezzék el az állami gépezet immár digitalizált fogaskerekei, ha pedig szükséges az interakció a közigazgatási szervek és az emberek között, akkor azt kényelmesen, egyszerűen, gyorsan, és lehetőség szerint személyes megjelenés nélkül, okoseszközön is el tudják intézni - fogalmazott.
Uzsák Katalin, a Miniszterelnökség területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkára előadásában hangsúlyozta: a projekt nagyon fontos a kormányhivatalok működésének fejlesztése szempontjából. Mint mondta, számos koncepciót, stratégiát dolgoztak ki, de "a munka dandárja" most kezdődik, amikor a koncepciókat a hatékony, gazdaságos működés szolgálatába állítják.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:30 Czomba Sándor: megvédtük a munkahelyeket, augusztusban 12 ezer fővel dolgoztak többen
- 21:30 Hetvenegy tonna külföldi hulladékot akart elhelyezni, vádat emeltek ellene
- 20:35 Elhunyt az amerikai szenátus legidősebb női tagja, a 90 éves Dianne Feinstein
- 19:33 MÁV: folyamatos az egyeztetés az osztrák vasúttársasággal a Railjet-vonatok ügyében
- 18:31 Megkezdi a BYD elekromosautó-márka forgalmazását a Duna Autó
- 17:26 Orbán Balázs: a Lampedusáról érkező hírek is bizonyítják, hogy az uniós migrációs paktum megbukott
- 16:06 Orbán: Az EU magyar pénzt adhatott Ukrajnának
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06