Vitáznának róla
30 felett szingliadó, közszféra csak háromgyerekes anyáknak?
A KDNP ifjúsági tagozata egy vitaest kertében tárgyalná a 30 év felettiek körében bevezethető szingliadót, valamint azt, hogy az állami szférában vezető pozíció betöltéséhez kötelezővé tegyék-e a nők számára a 3 gyermek vállalását - derült ki egy Facebook-posztból. Ami azóta eltűnt.
2016.01.07 20:41ma.huCáfolta az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke, hogy az általa vezetett szervezet támogatná az úgynevezett szingliadó bevezetését.
A Nacsa Lőrinc által csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az IKSZ semmiféle ilyet nem tervez, nem tárgyal és a nem is támogat.
Az IKSZ a kormány adócsökkentési politikáját támogatja, amely a fiatalokat és a családokat segíti - tette hozzá az elnök, azzal együtt, hogy az ezzel ellentétes tartalmat közlő sajtóorgánumokkal szemben jogi úton fognak fellépni.
Több internetes oldalon is az volt olvasható, hogy a KDNP ifjúsági tagozata egy vitaest keretében tárgyalná a 30 év felettiek körében bevezethető szingliadót.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:24 A hét elején még napos idő várható, majd beborul az ég és megnő a csapadék esélye
- 20:10 Két lövöldözés és egy késeléses támadás is történt vasárnapra virradóan Hollandiában
- 18:17 Hogyan kapcsolódik az USAID a titkos biofegyver-kutatáshoz?
- 16:16 Elmezavarban szenvedő férfi rongálta meg a Szent Péter-bazilika oltárát
- 14:10 Hollywood CIA-kapcsolatai lelepleződtek: Hírességek vagy különleges ügynökök?
- 12:06 Gigaföldrengés - cunamiriadót fújtak a népszerű turistacélpontnál
- 10:47 Kiépített siklóernyős elugrópontot alakítanak ki a Pilis-tetőn
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06