Le is mondhat
Megszünteti Fidesz-tagságát a polgármester
Pusztaföldvár vezetője megszünteti Fidesz-tagságát és mérlegeli Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szavait, ezt követően határoz esetleges lemondásáról.
2015.03.11 19:12MTIBaranyi István az MTI megkeresésére szerdán írásban közölte: mérlegelni fogja Lázár János szavait, és a családjával, illetve a közvetlen környezetével való egyeztetés után hozza meg "a végső döntést".
A Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn a parlamentben azonnali kérdésre válaszolva közölte: vizsgálatot rendelt el a pusztaföldvári polgármester ügyében.
Kijelentette: "az a polgármester, akit költségvetési csalásért ítéltek el, az méltatlan hivatala betöltésére, és le kell mondania".
A Nol.hu korábban azt írta: Baranyi István, a Békés megyei Pusztaföldvár fideszes polgármestere nem mond le posztjáról, és azt sem ismeri el, hogy posztja a törvény erejénél fogva megszűnt azáltal, hogy a Gyulai Törvényszék költségvetési csalásban találta bűnösnek, és jogerősen 2 millió forint pénzbüntetésre ítélte.
A portál szerint a község vezetője 2009-ben vegyes tüzelésű kazánt építtetett be a helyi iskolába, amely egy szakvélemény szerint 4,5 millió forintot ért, miközben a település 12 millió forintot nyert el a fejlesztésre a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökségtől, amelyet az ki is fizetett az önkormányzat számára.
Baranyi István az MTI megkeresésére közölte: a Gyulai Törvényszék a jogerős ítéletet távollétében hirdette ki, a határozatot még nem foglalta írásba.
"Az eljárás során mind én, mind képviselőtársaim vitattuk a bűnösségünket és jóhiszemű eljárásunkat hangsúlyoztuk" - írta. Közölte: a jogerős ügydöntő határozattal szemben felülvizsgálati indítványt terjeszt elő a Kúriához.
A polgármester cáfolta a Nol.hu azon állítását, miszerint a kormánymegbízottnak, illetve a választókerületi elnöknek korábban felajánlotta volna a polgármesteri tisztségről való lemondást.
Kedden képviselő-testületi ülést tartottak a településen, amelyen Lipták Péter jegyző közölte, várják a törvényszék által írásba foglalt ítéletet, amelynek kézhezvétele után a kormányhivatal hivatalos álláspontjának megfelelően járnak el, azaz rendkívüli ülést hívnak össze.
A Békés Megyei Kormányhivatal korábban azt közölte: akkor van joga eljárni a pusztaföldvári polgármester büntetőügyével kapcsolatosan, ha a helyi képviselő-testület nem kezdeményezi a törvényszéknél a méltatlanság kimondását, vagy ha jogszabálysértő határozatot hoz. Megjegyezték: amennyiben a 2015. február 26-án született jogerős másodfokú ítéletben nem letöltendő szabadságvesztés szerepel, az nem alapozza meg a méltatlanság fennállását.
Az MTI megkeresésére a Gyulai Törvényszék azt írta: pénzbüntetés kiszabása mellett a bíróságnak közügyektől eltiltás mellékbüntetés alkalmazására nincs jogszabályi lehetősége.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:02 Flamingók sokasága jelent meg szokatlan helyeken - mi történhetett a madarakkal?
- 16:32 Letartóztatták a démoni Chucky babát Mexikóban - videó
- 15:09 Idén is csaknem ötvenezren vettek részt a budapesti Eurojackpot Szuperkoncerten
- 14:40 Folyamatosan növekszik az elhízottak aránya
- 14:01 Az amerikai autógyártók hétvégén is tárgyalnak a sztrájkoló dolgozók képviselőivel
- 13:58 Pozzallóban nyílik meg az első olasz zárt tábor a migránsok visszatartására
- 13:25 Meteorológia: ismét megdőlt a hajnali melegrekord
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06