Rabok adják az alapkiképzést, gyerekek folytatják

Jelbeszédre tanítják a süket kutyákat

Kitartó munkával sikerült megtanítani egy süket tacskónak a legalapvetőbb utasításokat, a börtönben nevelkedett ebet aztán iskolás gyerekekhez küldték továbbtanulásra.

2011.02.10 13:29MTI

Sparky, a tacskó süketen élte mindennapjait az amerikai Missouri állam egyik börtönében, és sosem tudta, mikor kell leülni, felállni, mikor mehet oda valakihez és mikor kell kimennie a helyiségből, de még az étkezés is véletlenszerűen sikerült.

A rabok azonban kitartó türelemmel speciális jelbeszédre tanították meg a kutyát, most már kézjelekből érti az ül, fekszik, megáll, "hozzám" parancsokat.

Az alapkiképzést követően az elítéltek úgy látták, ők már nem tudnak többet tanítani Sparkynak, ezért továbbtanulás céljából egy igazi iskolába küldték, ahol a fultoni siket gyermekek okítják további kézjelekre.

A kísérlet annyira jól sikerült, hogy máris kiválasztották azt az ugyancsak hallássérült kutyát, amelyik egy sintértelepről került a börtönbe, és hamarosan ő is felsőbb szinten folytathatja a kiképzést. A gyerekektől az alapparancsok után az "eszik" és a "kifelé!" parancsokat tanulja meg.

Az ötlet persze nem a rabok fejéből pattant ki, egy szervezett program keretén belül kapták a nemes feladatot, és olyan kutyákat mentenek meg ezáltal a biztos altatástól, akiket fogyatékossága miatt senki nem akar örökbe fogadni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.