Az áldozatok nem mernek beszélni

Brutális szex maradandó sebekkel - Perverzió vagy betegség?

Televízióban levetíthetetlen videó szereplője volt az a magyar diáklány, akit brutális módon bántalmaztak, sérüléseit pedig már a plasztikai műtét sem tudja végérvényesen helyrehozni.

2011.01.05 15:39ma.hu / TV2, fotó: tv2

Brutális videó került forgalomba nemrég, egy részletét ingyenesen is le lehet tölteni az internetről, de a teljes verzióért fizetni kell - tudta meg a tv2 Mokka című műsora. Az Auschwitz című filmet egy évvel ezelőtt vették fel, egyik szereplője egy diáklány volt, aki azért vállalta el a szerepet, mert nem talált megfelelő jövedelmet biztosító mellékkeresetet a főiskola mellett. Azt azonban nem tudta, valójában mire jelentkezik.

A képek tanúsága szerint egy, a karján horogkeresztes szalagot viselő középkorú férfi és egy 30 év körüli nő kínoz meg egymás után több szereplőt, Dr. Kovács Kond ügyvéd szerint összeszámolni sem lehet, hány törvénysértést követtek el eközben, kezdve a tiltott önkényuralmi jelkép viselésétől a garázdaságon keresztül a bántalmazásig.

A fiatal lány, aki arc nélkül, hangját eltorzítva nyilatkozott a Tényeknek, elmondta, a hirdetésben szexmentes munkát ígértek. Mikor kiderült számára, hogy szexről valóban nincs szó, helyette viszont elviselhetetlen fájdalmakat kell elszenvednie, már hiába könyörgött, hogy hagyják abba: végig kellett tűrnie a mintegy fél óráig tartó ütlegelést. Összesen 50 ütést mértek rá nádpálcával.

Az ilyen esetek felderítését az is nehezíti, hogy az érintett szervek sokszor nem is szereznek tudomást a bűncselekményekről, feltételezhető, hogy a sértettek valósággal rettegnek a filmkészítőktől.

A diáklány azt is elmondta, hogy szabályosan sokkot kapott a fájdalomtól, majd a felvétel végén egy szakképzettnek mondott ápolónő látta el a sebeit, amelyekből ömlött a vér és szinte leülni sem volt képes.

Ő megtette a feljelentést, de nagyon sokan inkább titkolják, hogy mibe keveredtek.

Nehéz azt is bizonyítani, hogy valóban bűncselekmény történt-e, hisz az áldozatok elmúltak 18 évesek és mindannyian aláírták a beleegyező nyilatkozatot. Az már más kérdés, hogy valóban mindenbe beleegyeztek-e, egyáltalán tudták-e, mi vár rájuk.

A pornómaffiaként is emlegetett bűnbandát még 2009 decemberében fülelte le a rendőrség, az újpesti helyszínen a kínzáshoz használt eszközöket is megtalálták, de az, hogy a film megjelent a forgalomban, jelzi, hogy másoknak is van köze az ügyhöz.

A Tényeknek nyilatkozó lányt egyébként megvizsgálta Dr. Pataki Gergely plasztikai sebész is, aki elmondta: a különböző testtájékokon található hegek, illetve a mélyebb zsírszöveti károsodások olyan mértékűek, amelyeket rendkívül nehéz lesz helyrehozni, akkor is műtétek hosszas sorozata eredményeként, lézeres beavatkozással kiegészítve.

Rusz Edit szexológus azt is elmondta a Mokkában, hogy mindig fel kell mérni, amikor gyors és könnyű pénzkeresetet ígérő hirdetéssel találkozik valaki, megéri-e kockáztatni. Sajnos nagyon sok esetben belefutnak ebbe a kecsegtető lehetőségbe, aztán mire rájönnek, hogy valójában mi történik, már nem tudják, hogyan, vagy hogy mikor lehetne kiugrani a helyzetből. A film jeleneteiből világosan kiderül, hogy akkor és ott még az ellenállásra sincs esélyük.

És hogy miért kizárólag magyar nők láthatók a felvételeken? Dr. Kovács Kond szerint ennek rendkívül egyszerű a magyarázata: a munkanélküliség miatt itt olcsóbban lehet elkészíteni a kórosan brutális filmeket. Bilkei Pál kriminálpszichológus szerint az egész ügyben az a legdöbbenetesebb, hogy az illetékesek látóköréből ez a nagyszámú áldozat és a hosszú időn át folytatódó sorozatos törvénysértések ellenére ennyire kiesik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.