Margó belenyúlt az írásába...

Elköltözött otthonról Bódi Guszti!

Két napig nem tette be a lábát feleségével közös lakásába a roma zenész - Margó ugyanis a tudta nélkül belenyúlt a nyomdakész könyvébe. Bódi Guszti összecsomagolt és fiához költözött!

2010.04.22 08:40ma.hu - Fotó: tv2.hu

Egyszerűen ledöbbent - fogalmazott Bódi Margó, akit felhívtak a nyomdából nem sokkal Bódi Guszti önéletrajzi könyvének kiadása előtt, hogy van még mit finomítani az íráson.

A roma sztár felesége elhűlt rajta, hogy férje olyan közszereplők nevét is beleírta a szövegbe, akik nemhogy segítették, de inkább hátráltatták a sikerhez vezető úton. Guszti tudta nélkül kihúzta a neveket, azért, nehogy bajba kerüljön. A meghurcoltatás az infarktusa után igencsak megviselte volna, ezért látta jobbnak, ha a gondokat megelőzi - mondta el Margó, akit azonban azonnal faképnél hagyott a párja, amikor értesült a háta mögött történt dologról!

Bódi Guszti összecsomagolt, és elment, a neje azt sem tudta, hová. Margó elmondta, az ő hagyományaik szerint a feleség nem bírálhatja felül a férje döntését, az egész család összeült, hogy megvitassák az esetet. Később Guszti meg is emlékezett könyvében arról, hogyan is született a kötet, és hogy ő elköltözött a fiához.

Mára rájött, hogy Margó és a gyerekek sem akartak rosszat, nem szerették volna még egyszer a veszélyt sem átélni vele kapcsolatban - hiszen korábban kis híján meghalt a szívinfarktusa miatt. Az igazságnál fontosabb a családi békéjük, a nyugalom és a szeretet - fogalmazott Guszti a Napi Ászban.

Bódi Guszti tavaly szeptemberben kapott otthonukban szívinfraktust - Csupán a felesége lélekjelenlétének köszönhette, hogy nem történt tragédia.

Margó nem várta meg, hogy a mentő kiérkezzen, kocsiba tette a férjét és elment vele egy rendelőhöz, ahol tudta, hogy van EKG-gép. Az eredményt látva a rohammentőt riasztották.

Gusztit meg kellett műteni, s több hétig tartott, míg felépült. Margóval együtt hosszabb időt töltött a nógrádgárdonyi szívszanatóriumban is. Mint Guszti elmondta, neje gondoskodása, szeretete segítette át a nehézségeken.

A felépülését követően a muzsikus házaspár Thaiföldre is elutazott, ahová minden évben már-már hagyományszerűen ellátogatnak.

A páros kicsit lassított a munkatempón azok után, hogy Guszti élete veszélybe került. Sőt, legújabb terveik között szerepel, hogy akár még egy gyermeket is vállalnának!

Bódi Margó nemrég elmondta, mindig is szeretettek volna egy kislányt, de korábban a szegénység, később pedig fiaik felnőtté válása miatt mondtak le az álomról.

A családfő infarktusa azonban rádöbbentette őket arra, hogy csak még szorosabb lett kapcsolatuk, és olyan dolgokba is belevágnának, melyről azelőtt csak álmodoztak.

Fiatalabbnak is érzik magukat a koruknál, és örülnének egy újabb gyermeknek. Mint Margó elmondta: a Jóistenre bízzák a dolgot, ha megajándékozza őket egy kicsivel, boldogan fogadják.

Margó nem elégedett a konyhájával!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.