Némedi Mari húzta a rövidebbet

Terry Black miatt utasították el a színésznőt?

Felröppent a hír, hogy Némedi Mari lehetőséget kapott egy kereskedelmi tévécsatornánál, ez azonban meghiúsult - Egy sorozatban szerepelt volna, de kiderült, Terry Black-kel való párkapcsolata miatt mégsem kapta meg a szerepet.

2010.01.14 16:30Tabu tv

Miután a tévécsatorna tudomására jutott, hogy Némedi Mari és Terry Black egy pár, a média visszatáncolt az ajánlattól. Mari említette párjának, hogy bár sokan szeretik őt, vannak, akik nem.

Terry éktelen haragra gerjedt és fejébe vette, hogy a sajtón keresztül járatja le az évtizedek óta színészi pályán dolgozó művésznőt. Nem csak mint színészt, hanem mint embert, mint nőt is megsértette.

„Az a helyzet, hogy nekem kellett volna haragudnom, de végül nem én haragudtam, hanem ő. Azt a kitételt tettem, hogy addig nem állok szóba vele, amíg nyilvánosan nem kér bocsánatot. Azóta sem kért bocsánatot” - meséli a tabutv.hu riporterének Némedi Mari.

Időközben sajnálatos rágalmazó feljelentés történt, azzal a váddal illeték Terry Black-et, hogy nem neveli rendesen gyermekeit. Némedi Mari szerint ez természetesen nem igaz, persze jobb lenne nekik, ha igazi családban nőnének fel, és Terry kislánya, Fanni szerint Mari anyaként nagyon jól megállta a helyét.

„Nagyon jól voltunk négyesben, csak hát Terry nem szereti, ha van valaki mellette képben. Azt szereti, ha egyedül szerepel mindenhol” - mondta el a tabutv.hu internetes videójában a szinkronszínésznő.

A Tabu Tv megtudta: a színésznőnek rengeteg fellépése van, több duettben is énekel, sokat szerepel: énekes partnerével sok fellépésük van.

„Terry féltékeny, de inkább a szerepekre. Nem nagyon szívleli, hogy sikereket érünk el, pedig én mondtam neki, hogy én nem veszem el az ő fényét, ő marad Terry Black. Én mindig mondtam neki, hogy szeretnék vele fellépni, de ő nem, ő elzárkózott.”


Pedig Mari még szinkronizálni is elvitte magával, és igazán testhezálló szerep jutott Terrynek: egy transzvesztitát kellett volna szinkronizálnia. Sajnos nem jött össze, mert ez egy nehéz műfaj és nem tudta megcsinálni, kirohant a stúdióból.

Ijesztő hírek láttak napvilágot Terry Black-ről!

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.