A Tanár Úr most már nem adna diplomát a neki!

Kemény kritika! Havas: Szégyellem Sebestyén Balázst!

Havas Henrik egyszerűen gusztustalannak tartja azt, amit Sebestyén Balázs a televízió képernyőjén tesz. A Tanár Úr azt mondta: szégyelli, hogy nála kapott diplomát Balázs.

Kiszel Tünde a szóban forgó műsorban- majdn megfulladt! képgaléria

2009.06.13 12:05ma.hu

Havas Henrik a blogjában fejtette ki véleményét Sebestyén Balázsról, méghozzá a Kalandra fal! című műsor kapcsán.

A műsorvezető korábban a Szegedi Tudományegyetem Budapest Médiaintézetében szerezte meg a diplomáját, ott ahol Havas is tanít. Régi tanítványait a Tanár Úr nem szokta nyilvánosan megemlíteni, főleg nem bírálni, de most kivételt tett.

Havas a műsorvezető kapcsán azt írta blogjában, hogy a műsor,a mit Balázs vezet elmebeteg és alja dolognak tartja azt, ami ott zajlik. – írja a Napi ász.

Balázs erre a kritikára nem akart reagálni.

Havas elmebeteg műsornak tartja a Kalandra fal!-at!

Mint arról már korábban írtunk, Balázs nemrég bejelentette, hogy apa lesz.

- „ Roppant boldog voltam, amikor megtudtam a nagy hírt. Benne volt mindez a pakliban, hiszen szerettünk volna már gyereket, csak nem vertük nagydobra. Úgy gondoltuk, minden esélyt megadunk neki, majd ő eldönti, mikor érkezik.” – mesélte a Balázs.

Mielőtt azonban megszületne a trónörökös, még egy másik nagy eseményen is túl kell esniük.

- „Szeretnénk öszszeházasodni, mielőtt megszületik a gyermekünk. Tudom, hogy Vikinek ez nagyon fontos, és ezért nekem is az.” – árulta el Balázs, aki egy korábbi nyilatkozata szerint külföldön mondja majd ki a boldogító igent, hogy ne kelljen mindenhol hívatlan vendégekbe ütköznie.

A sztár műsorvezető egyébként jelen szeretne lenni gyermeke születésénél, mint ahogy már a vizsgálatokra is elkíséri párját.

– „ Az egy elmondhatatlan pillanat, amikor meghallod a kicsi szívhangját.” – áradozot a műsorvezető, aki annyira boldog, hogy Havas Henrik kritikájával nem kíván foglalkozni...

Tudja meg Ön is miért fanyalog Havas Henrik családja!

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.