Híresség

Ítélet született Aurelio évek óta húzódó emberrablási ügyében

Az egykori valóságshow szereplőt 2017-ben egy ismerőse közel 200 ezer forinttal rövidítette meg, amíg ő egy bárban aludt. Miután ráeszmélt a lopásra, barátai segítségével elrabolta az illetőt, hogy visszaszerezze a pénzt.

2021.11.24 17:21ma.hu

Pont került Aurelio Caversaccio évek óta húzódó emberrablási ügyének végére. Az egykori valóságshow szereplőt 2017-ben egy ismerőse közel 200 ezer forinttal rövidítette meg, amíg ő egy bárban aludt. Miután ráeszmélt a lopásra, barátai segítségével elrabolta az illetőt, hogy visszaszerezze a pénzt.

Aureliót elsőfokon négy év börtönbüntetésre ítélték 2019-ben, ám ügyvédjével ekkor fellebbeztek. A tárgyalás júniusban, majd szeptemberben is folytatódott, utóbbin szintén nem született ítélet, miután a korábbi villalakó zokogásban tört ki.

A vádlott jogi képviselője júniusban indítványt tett a bíróságon, hogy idézzék be azokat a szakértőket, akik korábban ügyfele elmeállapotát vizsgálták, a szakértői vélemény szerint ugyanis Aurelio kevert személyiségzavarban szenved, hisztérikus, paranoid, szenzitív és narcisztikus személyiségjegyekkel rendelkezik. A védelem ekkor azzal érvelt, hogy emiatt fennáll a Borderline személyiségzavar lehetősége, ami befolyásolhatta a vádlottat a bűncselekmény elkövetésében.

A bíróság helyt adott az indítványnak, ám az igazságügyi elmeorvosi szakértő betegség miatt nem tudott megjelenni a szeptemberi tárgyaláson, a mai ülésen sem. Felolvasták viszont a sértett levelét, aki azt írta: "Aurelio bocsánatot kert tőlem, nem haragszom rá."

A Blikk tudósítása szerint a vádlott az ügyvédje védőbeszéde után szorgalmasan olvasgatta a saját beszédét, amit az utolsó szó jogán fel is olvasott az ügyészségnek.

"Nagyon sajnálom, nagyon röstellem azt, amit tettem. Nem a felmentésemért kampányolok, és lehet, hogy bűncselekményt követtem el, de soha nem állt szándékomban embert rabolni. Szeretnek elnézést kérni a viselkedésemért, és amiért az elsőfokú tárgyalásra szerepelni jártam. Nem szándékozom bűncselekményeket elkövetni. Bevallom, ideges voltam, felpofoztam, üvöltöztem a sértettel, elküldtem melegebb éghajlatra. Valóban csapkodtam hátrafelé, amikor a kocsiban voltam, és igen, mondtam, hogy szívem szerint kiszállnék és elásnám. Már bánom, hogy a kiszőkített hajú idióta fejemmel mentem a tárgyalásra, ahova szerepelni jártam, de fel sem fogtam, milyen következményei lehetnek ennek az egésznek. Bíró úr, legyen szíves mindezt figyelembe venni. Pszichológushoz is rengeteget járok, szeretném a hírnevemet is jó, erkölcsileg jó dolgokra fordítani. Szeretném, ha elhinné nekem, hogy nem állt szándékomban senkit elrabolni" - mondta Aurelio.

A bíróság végül meg is hozta az ítéletet. Megváltoztatva az első fokon eljáró bíróság döntését, Aurelio büntetését 2 év 3 hónap börtönre enyhítették, valamint 67 ezer forint bűnügyi költség és további 100 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is kötelezték. Aureliot korábban a drogügyei miatt egy év két hónap börtönbüntetésre ítélték, ezt is le kell töltenie.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.