"Lelkileg kell érettebbé válnunk"

Dr. Domján László nem szereti, ha valaki mindenáron segíteni akar

Dr. Domján László Genfben, az orvosi egyetemen végezte el az amerikai agykontroll oktatók kurzusát, majd Magyarországon is meghonosította a mexikói születésű texasi férfi, José Silva módszerét.

2009.02.03 20:30Sztárportré

Dr. Domján László, aki Genfben, az orvosi egyetemen végezte el az amerikai agykontroll oktatók kurzusát, majd pedig hazánkban is  meghonosította José Silva módszerét, a Sztárporténak nyilatkozva elmondta, nem a múlton rágódik, nem a jövőért aggódik, hanem baráti viszonyban van a jelennel, vagyis az élettel.

Nem szeretem, ha valaki mindenáron megpróbál a másik embernek segíteni - vallja.

Ezzel kapcsolatban Dr. Domján László elmondta:

„Mélyen hiszek abban, hogy azért vagyunk itt a földön, hogy lelkileg érettebbé váljunk. Azt gondolom, hogy akkor szeretek egy másik embert, ha ebben - a szerintem legfontosabb feladatában - segítem. Lehet, hogy akkor segítem őt, hogyha mellette vagyok a nehéz percekben, de az is lehet, hogy akkor segítem igazán a fejlődésében, hogyha elkerülöm, mert az én személyem csak fölborítja az életét."

"Nem szeretem, hogyha valaki mindenáron megpróbál a másik embernek segíteni. Hagyni kell megélni a nehézségeket. Én úgy tekintek egy gazfickóra is, hogy egy fejlődő lélek, aki járja a maga útját - vélekedik az orvos. - Most itt tart, de attól ő nem értéktelenebb, mint a másik ember, aki már előrébb tart a lelki fejlődésben."

Feszült helyzetben a következő módszert tartja hatásosnak:

"Van egy Marshall Rosenberg nevű, világhírű amerikai pszichológus, aki kidolgozott egy pofon egyszerű módszert arra, hogy hogyan lehet úgy beszélni a másik emberrel – akár feszült helyzetben is -, hogy ne sértsd meg, de mindkettőtöknek előrevivő legyen. Egy szóval lehet megjegyezni: MÉSZKŐ - „M” a Megfigyelés, „É” az Érzés, „SZ” a SZükséglet, „K” a Kérés."

Hétköznapi példával illusztrálja:

"Hogyha mondjuk a fiad, otthagyja a koszos zokniját a szoba közepén, akkor az egyik reagálási lehetőség, hogy leszidod. Másik, hogy ezt az erőszakmentes kommunikációs módszert próbálod ki. Tehát megmondod, hogy mit tapasztalsz, ez a megfigyelés: Andriskám, itt látom a piszkos zoknidat a szoba közepén. Megmondod, hogy ez benned milyen érzést vált ki: Szomorú vagyok, hogy ezt látom. Utána, hogy neked mire van szükséged: Szeretnék rendes lakásban lakni. És, hogy ezért mit kérsz: Máskor dobd be a szennyesládába a piszkos zoknidat. Ezt nagyon feszült helyzetben is lehet használni, és a tapasztalat azt mutatja, hogy olyankor is működik, ha késsel támadnak rád."

Dr. Domján László baráti viszonyban a jelennel:

"A boldog ember jóban van az életével. Lehet célokat magunk elé kitűzni, és érdemes is. Ezt tanítom, most már sok-sok éve, hogy hogyan tudunk célokat elérni az elménk erejének kiaknázásával. De a célok elérését is érdemes azzal a tudattal, azzal a hozzáállással csinálni, hogy jóban vagyok az élettel, bármit hoz. Ha nehézséget hoz, szembe nézek a nehézséggel, igyekszem megoldani, a megoldásra koncentrálok, de bízom az életben, bízom abban, hogy értelme van az életnek, hogy jó felé haladok. Játszom a kezem és az elmém valóságteremtő képességével, mert öröm jó dolgokat megteremteni. Akár barkácsolással, akár az elme közvetlen teremtő erejével, mert az is lehetséges, de egy játékos, laza hozzáállással, és azzal, hogy a jelenben vagyok. Nem a múlton rágódom, nem a jövőért aggódok, hanem a jelen pillanattal nézek szembe, és baráti viszonyban vagyok a jelennel, vagyis az élettel."

Az orvos azt vallja: Hagyom, hogy magával vigyen az élet

"A szabadság titka a jelen pillanat. Ha én hagyom az életet alakulni a maga módján, és nem görcsölök, nem okoskodok, hanem azt csinálom, amit éppen csinálok, arra figyelek, és közben nem azon jár az eszem, hogy mit csináltam rosszul tavalyelőtt, vagy mit fogok majd holnap csinálni, tehát jelen vagyok a pillanatokban, akkor hagyom, hogy magával vigyen az élet és sokkal jobban megoldódnak a dolgaim, mint azt képzelném. Hogyha jóban vagyunk az élettel, akkor úgy válunk szabaddá, hogy hagyjuk az életet kibontakozni, tehát egyszerre van jelen a szabadság és az elfogadás."


Nem kell elhinni, érdemes kipróbálni:


"Meglepő, hogy milyen hatása van egy gondolatnak. Nemrég néztem meg egy filmet, amiben egy olyan kvantummechanikai kísérletet mutatnak be, hogyha két egymás melletti, egymással párhuzamos résre bocsátanak elektronokat, akkor attól függően, hullámként vagy részecskeként viselkednek, hogy te nézed őket vagy nem. Tehát ha megfigyeled a folyamatot, akkor másképp zajlik le a fizikai, anyagi folyamat, mintha nem nézel oda. Tehát a megfigyelő – ez kísérletileg is bizonyítható tény -, ilyen mélyen befolyásolja az anyagi valóságot. Mondok egy egyszerű példát, amit bárki otthon kipróbálhat. Ha valaki elkezd csíráztatni két külön tányéron azonos körülmények között két-két babot, az egyik babpárt megjelöli, és reggel ébredezés és este elalvás közben elképzeli, hogy a két megjelölt bab gyorsan, hosszú csírát növeszt, akkor fogadok vele, hogy ugyanannyi idő alatt a két gondolattal befolyásolt bab sokkal gyorsabban fog csírázni, mint a másik kettő. Nem kell elhinni, érdemes kipróbálni." - vélekedett Dr. Domján László a Sztárportréban.

További részletek a rádióműsorban - 24 helyen országszerte!

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.