Elindult a nevezés

Idén is megválasztják a magyar tenger szépét: ki lesz a Miss Balaton?

Idén augusztusban ismét megválasztják a magyar tenger legszebb hölgyét, a Miss Balaton szépségverseny pedig már megnyitotta a kapuit a jelentkezők előtt: vajon ki veheti át a koronát Király Lilitől?

2015.05.12 12:00ma.hu

Ismét elindult a magyar tenger legrangosabb szépségversenye, a Miss Balaton by Cosmopolitan. A 18 és 28 év közötti lányok június 6-ig jelentkezhetnek, hogy megmutassák: a megnyerő báj mellett a kifinomult kommunikáció is fontos. Természetesen a csinos versenyzők most sem lesznek magukra utalva, a VIVA műsorvezetője, Iszak Eszti, Epres Panni és a Miss Balaton versenykoordinátora, Horváth Éva is segít a felkészülésben.

Nagyon jó élmények kötnek a tavalyi versenyhez, a lányokkal azóta is gyakran találkozunk egy vacsorára vagy kávéra, és a mai napig emlegetik, hogy a kemény munka mellett milyen jól érezték magukat” – kezdte Horváth Éva. „Az előző évben nem tudtam minden ötletemet megvalósítani, így most külön öröm, hogy a kedvenc témáimban is fejleszthetem a versenyzőket, mint a protokoll és azok az alapismeretek, amelyek egy szerződéskötés során fontosak. Mindenekelőtt arra biztatom a jelentkezőket, hogy ügyeljenek a beküldött a fotóikra, hiszen ez alapján juthatnak tovább a személyes castingokra, és az első benyomás nagyon fontos”– tette hozzá a verseny koordinátora.

Együtt a csapat: Horváth Éva, Király Lili, Epres Panni és Iszak Eszter (Fotó: Redlemon)

A legrátermettebb hölgy a királynői cím és fődíj elnyerésén túl a divatszakmában is megmutathatja magát. Király Lili, a tavalyi év győztese Miamiban és Mexikóban is képviselte Magyarországot, és a legnagyobb márkák arcaként láthattuk viszont nívós magazinok oldalain.

Nagyon boldog vagyok, hogy elindultam a versenyen. Jó érzés, hogy a szakmában is ismernek már és rengeteg lehetőséget kapok. Az új versenyzőknek azt tanácsolom, hogy mosolyogjanak és higgyenek magukban. Először én is kevesebb önbizalommal érkeztem, de ahogy haladtam előre a megmérettetéseken, hétről hétre éreztem, hogy egyre magabiztosabb vagyok. A Miss Balaton tökéletes lehetőség a személyiségfejlesztésre is” – üzente a 2014-es győztes.

A jelentkezés lezárása után több fordulós casting során választják ki azt a 16 lányt, akik egy felkészítő táborban tanulják meg a Seres Attila által megálmodott koreográfiát, és megismerik a modellszakma fortélyait. A nagyszabású balatonfüredi döntőre augusztus 15-én kerül sor, ahol a Miss Balaton by Cosmopolitan királynője egy tűzpiros Toyota Aygóval, az udvarhölgyek pedig értékes utazásokkal lesznek gazdagabbak.

További részletek és jelentkezés itt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.