Nem jól forgatta a fakanalat

Megbukott Nigella Lawson amerikai főzőműsora

Két évad után levette a képernyőről Nigella Lawson The Taste című főzőműsorát az amerikai ABC csatorna, miután drasztikusan visszaesett a program nézettsége.

2015.05.08 16:52MTI

A főzőverseny, amelyben Lawson mellett Anthony Bourdain, Ludo Lefebvre és Marcus Samuelsson sztárséfek mondanak ítéletet a versenyzők által készített fogásokról mindössze egyetlen kanálnyi kóstoló után, hétmillió nézőjének több mint felét elveszítette az újév első napjára.

A The Taste brit változatát - csupán egyetlen évad után - már tavaly levette a képernyőről a Channel 4 csatorna. Lawson brit televíziós karrierje azonban nincs veszélyben: a BBC Two nemrég erősítette meg, hogy a sztárszakács még idén visszatér a képernyőre a Simply Nigella című új szériával, amely az első sorozata lesz a csatornán a 2012-es Nigellissima óta.

Az ABC az Ioan Gruffud nevével fémjelzett Forever, a Resurrection és a Cristela című sorozatoktól is búcsút vett. A SHIELD ügynökei ugyanakkor a harmadik, az Agent Carter a második évadát kezdi meg az ABC-n.

A csatorna A Grace klinika, a Nashville, a Botrány, a Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot?, a Castle, az Egyszer volt, hol nem volt, az American Crime és a Secrets and Lies című szériák folytatását is megrendelte.

A komédiák közül ugyancsak új évaddal érkezik a Modern család, a The Goldbergs, a Fresh Off the Boat és A semmi közepén. A valóságshow-k szerelmeseit A nagy ő és a Dancing With the Stars új szériái fogják várni - adta hírül a BBC News.

Az ABC hat új drámasorozattal és három komédiával is színesíti programját, köztük a The Muppets felújításával, valamint A Grace klinikát és a Botrányt is jegyző Shonda Rhimes The Catch című új thrillerjével.

Az újdonságok közé tartozik az Of Kings and Prophets című bibliai témájú sorozat, a Gossip Girl - A pletykafészek producere, Josh Safran által jegyzett Quantico és a Wicked City című 80-as évekbeli bűnügyi dráma is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.