Nagy az izgalom a Schwandt családban

12 fiuk van - a 13. is az lesz?!

Nagy az izgalom a michigani Schwandt családban, ahol az apukán és anyukán kívül 12 fiúgyermek várja izgatottan a 13. gyermek érkezését - a házaspár nem akarja előre tudni, hogy megtörik-e az eddigi sorozat.

2015.05.08 21:00ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/Stuart Miles

Minden családban nagy várakozással tekintenek egy újszülött érkezésére, különösen akkor, ha a várandósság ideje alatt sikerül az orvosnak is titokban tartania a szülők előtt a születendő gyermek nemét. A nyugat-michigani Rockfordban élő Schwandt családban azonban még a szokottnál is nagyobb az izgalom, Jaynek és Katerinek ugyanis eddig csak fiai születtek, szám szerint pontosan egy tucat, vagyis 12. A 13. csöppséget az asszony alighanem napokon belül a világra hozza, most azt mondta, a legszebb anyák napi ajándék lenne a számára, ha pont vasárnap születne meg - bár hivatalosan szombatra van kiírva a várható születés. (Michiganben idén május 10-én ünneplik az anyák napját.)

Az eddigi gyermekeik nemét sem tudták meg a születésig, így ezt a hagyományt ezúttal is meg akarták tartani, de nem titkolták a szülők, hogy nagyon megdöbbennének, ha ezúttal megszakadna a sorozat és egy kislánnyal bővülne a népes család. "Az esélyek nem a mi javunkra dolgoznak" - jegyezte meg a 40 éves anya, aki egyáltalán nincs lelkileg felkészülve arra, hogy esetleg most lánya születik. Ennek ellenére természetesen ugyanúgy szeretnék őt, mint bármelyik fiukat, azt mondja, tulajdonképp nem is számít, hogy fiú lesz-e vagy lány, mindenképp nagyon boldogok lesznek.

A feleségnek egyáltalán nem szokatlan a nagy család, ő maga is egy 14 gyermekes családban nőtt fel, és úgy érzi, igazán megéri édesanyának lenni. "A gyerekek egy kis darabkák belőled. Minden nap anyák napja" - magyarázta. A hamarosan érkező aprósággal kapcsolatban azt mondta, az lenne az előnye egy kisfiúnak, hogy az összes otthoni holmi fiúknak való, de most már izgalmas lenne egyszer megtapasztalni azt is, milyen érzés egy kislányt gondozni.

A terhesség egyébként teljesen zökkenőmentes volt, és a kismamával együtt a baba is jól van.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.