Gyermekkórházat támogatott a híresség

Lányával együtt jótékonykodott Kováts Adél színésznő

Kováts Adél számára a jótékonykodás magától értetődő. A színésznő szerencsés embernek tartja magát, hogy másokon is segíthet - ezúttal egy gyermekkórház működését támogatta.

2015.05.05 20:00ma.hu
Kováts Adél a lányával és az elkészült képpel (Fotó: Németh Dániel/MOM Park)

„Jutalmam, hogy tehetem” – idézte a diakonissza jelmondatot a színésznő, aki kislányával egy budai bevásárlóközpontban megtartott anyák napi eseményre érkezett. A Hercegnő az anyukám elnevezésű rendezvényen Szoboszlay András grafikus művész készített rajzokat az édesanyákról egy fénykép és gyermekük elmesélése alapján. A képeket a helyszínen megvásárolhatták a résztvevők, és az így befolyt összeggel a Bethesda Kórház Alapítványt támogatták.

Kováts Adél is modellt ült, közben pedig a segítségnyújtás fontosságára hívta fel a figyelmet. „Nagyon sok jó alapítvány van, amit érdemes támogatni, a gyermekeket érintő ügyek azonban számomra mindent felülírnak, és nem csak azért, mert édesanya vagyok. Különösen örömmel vállaltam ezért a Bethesda Kórház Alapítvány felkérését, az ő hitelességük számomra mértékadó. Az alapítvány idén novemberben fogja átadni az Anyák Házát, amely azoknak a vidéki szülőknek biztosít szálláslehetőséget, akiknek gyermekei hosszú ideig a Bethesda Kórházban tartózkodnak, és a napi látogatás a rengeteg utazás miatt nem megoldott” – mondta Adél az éppen aktuális akcióról.

A színésznőtől lánya, Laura vette át a szót, aki arról mesélt, hogyan szokta meglepni édesanyját május első vasárnapján: „Minden évben én magam készítek valamilyen apróságot agyagból, papírból, de a legnagyobb ajándék az, ha együtt lehetünk.” Anyukája mosolyogva folytatta a meglepetések felelevenítését: „Néhány évvel ezelőtt úgy készültek Lauráék egy iskolai ünnepségre, hogy minden gyerek lerajzolta az anyukáját, és a táblára kihelyezték a műveket. Az anyukáknak pedig meg kellett találniuk magukat. Nagyon büszke voltam, hogy én voltam az első, egyből felismertem magam a rajz alapján, Laura nagyon ügyesen ábrázolta a fő vonásokat, jellegzetességeket.

A bevásárlóközpontban tartott jótékonysági eseményen résztvevők nem csak édesanyjukat lephették meg egy-egy kedves rajzzal, valamint egy szál virággal egy helyi üzlet jóvoltából, de támogatták az Anyák Háza elnevezésű projektet is, amely várhatóan már júliusban tud fogadni szülőket, a teljes átadásra pedig novemberben kerül sor.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.