Sikert sikerre halmoz a The Biebers tagja

Nemcsak énekel, rendezőként is sikeres Puskás Peti!

Nemcsak saját csapatával halmozza a sikereket Puskás Peti, más előadókat is aktívan segít, most például Halott Pénznek készítette el a legújabb videóklipjét, amiben rendezőként is bizonyított.

2015.04.27 10:00ma.hu
Fotó: YouTube

Úgy tűnik, a sokoldalúság a Puskás családban öröklődik, hiszen a The Biebers frontemberének édesapja, Puskás Tivadar színészként és rendezőként is sikeres, öccse, Dani pedig DJ-ként tört be a magyar zeneiparba, miközben a közös zenekar tagjaként is járja az országot. A Puskás testvérek saját kreatív stúdiójukkal reklámokat, klipeket is gyártanak, legutóbb Halott Pénzzel dolgoztak együtt.

"Nem ez volt az első közös munkánk a fiúkkal, hiszen amellett, hogy február óta együtt turnézunk az országban, ez már a második klip, amit a BigO Creative Studio készít a Halott Pénznek" - mesélte Puskás Peti, aki ezúttal is, ahogyan a Nem érinthet meg című dalnál, rendezőként dolgozott a kisfilm létrehozásában. Öccse, Dani az asszisztensi feladatokat látta el és fűzte össze Peti - olykor bonyolultnak tűnő - utasításait.

"Peti megírta a storyboardot, rajzokat és figurákat készített a forgatókönyvhöz, amiből az elején senki semmit sem értett, de a végére természetesen összeállt a kép" - mondta Puskás Dani. Hozzátette, eleinte azért látszott kaotikusnak a forgatás, mert a szereplők a klipben többször találkoznak saját magukkal, így mindent pontosan meg kellett tervezni és a legkisebb részletek is óriási jelentőséget kaptak.

Az Elkezdeni elölről című dalhoz készült videó alig néhány napja debütált a legnagyobb videómegosztó oldalon, és már 170 ezer felett jár a nézettsége, így remélhetőleg hamarosan beéri Puskás Peti előző rendezését, a Nem érinthet meg klipjének sikerét, hiszen az már négymillió felett jár.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.