Senki se hitte, hogy így végződik a sztori

"A tanárom megerőszakolt, most meg már 10 éve házasok vagyunk"

Amikor kibukott, hogy a 6. osztályban tanító tanárnő elcsábította és jogi értelemben véve megerőszakolta a 12 éves tanítványát, még senki sem hitte, hogy alig két évtizeddel később már 10 éves házasok lesznek.

2015.04.14 14:00ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/arztsamui

Mary Kay Letourneau hét évet töltött rács mögött, miután kiderült, hogy elcsábította és megerőszakolta az egyik diákját. Vili Fualaau mindössze 12 éves volt az eset idején, 1996-ban, de most, közel két évtizeddel később újra reflektorfénybe kerültek, ráadásul úgy, ahogy annak idején senki sem gondolta volna: tízéves házasokként. "Nem tudom, eljön-e valaha az az idő, hogy továbblépjünk azon, ami a médiában megjelent a történetünkről. Ez valójában nem rólunk szól" - mondja a most 53 éves Letourneau.

A pedofil viszony úgy derült ki, hogy a tanárnő teherbe esett, az akkori férje pedig felfedezte a szerelmes levelet, amit tanítványának írt. A nőt elítélték, és három hónapot börtönben töltött, a lányát úgy szülte meg, hogy előtte tették le az óvadékot a szabadlábra helyezéséért, és távoltartási végzést hoztak a tanítványával szemben. Ennek ellenére néhány hónappal később újra le kellett őt tartóztatni, mert rajtakapták, hogy az autójában szexelt a fiatal fiúval. Mire újra börtönre ítélték, már terhes volt a második közös lányukkal.

A hét és fél éves újabb börtön alatt Faulaau maradt a nagyobbik, majd a később megszületett kisebb lánnyal is - aztán 2004-ben korkedvezménnyel kiszabadulhatott, és vége szakadt a távoltartásnak is. "Nem éreztem, hogy megkapom a megfelelő támogatást és segítséget, sem a családomtól, sem úgy általában véve senkitől. A barátaim sem tudtak segíteni, mert fogalmuk sem volt, milyen dolog szülőnek lenni, csak 14-15 évesek voltunk" - meséli Faulaau.

Most a páros együtt él Seattle-ben két tizenéves lányukkal, valamint a Letourneau előző házasságából született gyerekekkel, beleértve a nő felnőtt fiát is, aki mindössze egy évvel fiatalabb a mostohaapjánál. Ennek ellenére Faulaau arra figyelmeztette a gyermekeit, hogy nem támogatja, hogy bármelyiküknek is kiskorúval legyen kapcsolata, vagy nála sokkal idősebb párt válasszon.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.