Át a csúcs alatt

A Mount Everest alatt építene vasutat Kína

A kelet-ázsiai országot Nepállal összekötő vasútvonal részeként a Mount Everest alatt átvezető alagutat tervez építeni Peking, később Kína egészen Indiáig hosszabbítaná meg a vonalat.

2015.04.10 06:30MTI
Wikipedia/Janderk

A China Daily napilap csütörtöki beszámolója szerint Peking a már létező nyugat-kínai Csinghaj-Tibet vasútvonal kiterjesztésének szánja a Nepálba vezető vonalat, melyet "Nepál kérésére" készít elő és az évtized végéig megvalósíthatónak lát.

Az újság a Kínai Műszaki Tudományos Akadémia szakértőjét, Vang Meng-sut idézi, aki szerint a kivitelezés hatalmas kihívást jelent a szakemberek számára, mivel a világ legmagasabb hegysége alatt nagyon hosszan húzódó vájatot kell kialakítani, amit nehezít, hogy a komoly szintkülönbségeket kell áthidalni. Az alagúton áthaladó, Nepál fővárosába, Katmanduba vezető szerelvények a természeti adottságok miatt legfeljebb csak 120 kilométeres óránkénti sebességgel haladhatnak - vélte a szakember.

A Kína-Nepál vasútvonal tervét tavaly év végén a Katmanduba látogató kínai külügyminiszter, Vang Ji is megemlítette: a vonal további bővítése a Kína és India közötti, nagy jelentőségű kereskedelmi összeköttetést is szolgálhatná.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.