Sokba került az autóbaleset

Lebukott: 17 nővel kavart egyszerre

Sokkot kaptak a nővérek, mikor 17 nő jelent meg a balesetet szenvedett férfi kórházi ágyánál.

2015.04.09 16:30ma.hu
freedigitalphotos.net/atibodyphoto

A Hunan tartománybeli Changsa városának lakója, Yuan egyszerre randizgatott mind a 17 nővel, az egyiktől még gyereke is született. A 20 és 40 év közötti nők egy része már 10 éve kapcsolatban élt a férfival, legalább egy közülük épp az esküvőjüket tervezte.

A kínai Don Juan szerencséje azonban elfogyott, mert balesete után az összes átvert nőszemély megjelent a kórházban. Ezek után már nehéz lett volna eltitkolni a dolgot.

Ráadásul az is kiderült, hogy Yuan nem csak csapodár, de csaló is. Miután válása után mintegy 250 000 jüannal (kb. 10 millió forint) rövidítette meg feleségét, a barátnőiből is több tízezer jüant csalt ki.

A történetet persze felkapta a média, a közösségi oldalakon a felhasználók egy része elismerően nyilatkozott a férfiról, mások kevésébe voltak elnézőek.

Idővel az is kiderült, hogy Yuan úr nem csak a nőket, de az államot is előszeretettel átverte, noha csak érettségije volt, sikerült hamisítani magának egy papírt arról, hogy az ország egyik legpatinásabb egyetemén szerzett mérnöki diplomát.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.