Benjamin igazi energiabomba

Lehullt a lepel: kivel bulizik éjjelente Pásztor Anna?

Pásztor Anna, az Anna and The Barbies énekesnője huszonöt éve ismerte meg szerelmét, a párnak tavaly kisfia is született. Nemrég azonban bevallotta, nem volt mindig felhőtlen a kapcsolata szerelmével.

2015.03.20 16:00ma.hu
hirdetés

Március 22-én az Anna and The Barbies vagány énekesnője lesz Kiss Orsi vendége. Pásztor Anna közelebbi terveiről és magánéletéről is meglepően őszintén nyilatkozott a rádióban. Orsi többek között tavaly született kisfiáról is faggatta Annát, aki elmondta, a kis Benjámin igazi energiabomba.

Éjszakánként buli van anyával, háromszor-négyszer is felkel negyven percekre. Éjfélkor bezuhanunk az ágyba, de reggel fél 6-kor már kelünk – bevallom, legtöbbször úgy ébredek, mint akin átgyalogolt az ukrán hadsereg” – mondta mosolyogva az énekesnő, aki azt is elárulta, hogy nagyon könnyen viselte a terhességet.

A várandósságom alatt olyan nyugodt voltam, mint még életemben soha, egyszerűen nem lehetett kiborítani semmivel. Szerintem kicsit olyan voltam, mint Garfield” – nevetett.

A Rising Star egykori zsűritagja párjáról és kalandos szerelmi történetükről is beszélt. „25 éve vagyunk együtt, ezalatt azonban néha szabadon engedtük egymást, bár sosem szakítottunk. Egyszer én bolondultam meg, egyszer ő, ilyenkor nekivágtunk a világnak. Korábban többször megtörtént, hogy elengedtük egymást, de azért mindig szemmel tartottuk a másikat. Ő az életem társa, emellett pedig a legjobb haverom, akire mindig számíthatok” – árulta el.

Fotó: Redlemon

Anna és együttese a közeljövőben néhány hetes alkotói munkába kezd. „Most öt hétig szünetelünk a koncertekkel, ezalatt új dalokat írunk és még pihenünk is egy kicsit. Szeretnék minél több időt tölteni Benjaminnal is, bár ő eddig is szinte mindenhová velünk jött” - magyarázta az énekesnő. „Arra gondoltam, hogy bérelünk egy lakókocsit, hogy a nyári fesztiválszezonban is folyamatosan mellettünk lehessen.

Kiss Orsi nagyon régóta ismeri az énekesőt, akivel most is azonnal egy hullámhosszra kerültek. „Ezer éve ismerem Annát, még a rapper és táncos időszakából. Elképesztően tehetségesnek tartom, és nagyon szeretek vele beszélgetni, most is elrepült az idő az interjúnk alatt. Az Anna and The Barbies új dalát is a Class Magyarokban mutatjuk be, amelynek videójában ráadásul Anna 12 év után újra táncra perdül” - mondta a műsor csinos háziasszonya.

A népszerű énekesnő szövevényes magánéletének és jövőbeli terveinek további részleteit március 22-én vasárnap 22.00-től hallhatjuk a legklasszabb rádióban, ahol az Anna and The Barbies újdonsága, a Hangaszál is bemutatkozik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.