Várhegyi Lucas Palmira önálló életet kezd

A szabad választás jegyében elköltözik anyjától a Rising Star nyertese

Csajos napot tartott néhány hazai sztár: Iszak Eszti, Hien és Várhegyi Lucas Palmira régi és új döntéseikről beszélgettek, miközben színes gumicukrok között válogattak és a gif-készítésbe is belekóstoltak.

2015.03.18 12:00ma.hu

Vidám környezetben komoly dolgokról beszélgetett Hien, Iszak Eszti és Várhegyi Lucas Palmira, a Rising Star nyertese. A fiatal lányok a választás szabadságáról osztották meg egymással véleményüket. Hiennek például nemrég egy igazán nagy döntést kellett meghoznia.

Sokan mondják, hogy régen sokkal jobb volt a világ, azonban egy dolog biztosan pozitív irányba mozdult el az utóbbi időben, ez pedig az, hogy szabadon választhatunk, rengeteg lehetőség áll előttünk. Eldönthetjük, hogy milyen ruhákban akarunk járni, vagy akár azt, hogy ki legyen a párunk – volt időszak, amikor egy fiatal lánynak még beleszólása sem volt ebbe. Ez a tanulásra is igaz, szerencsére nekem megadatott, hogy hamarosan külföldön kezdjem meg tanulmányaimat. Ma már szinte mindenhol elfogadott, hogy egy nő is tanuljon, az emberek sokkal nyitottabbak” – magyarázta Hien.

Fotó: Redlemon

Iszak Eszti szerint a hétköznapokban is nagyon fontos, hogy szabadon választhassunk, legyen szó akár az öltözködésről. „A választás szabadságát leginkább az öltözködésben élem ki, ez számomra egyfajta önkifejezési forma. Már kiskoromban eldöntöttem, hogy soha nem szeretnék olyan helyen dolgozni, ahol munkaruhát kell viselnem”– árulta el a VIVA TV műsorvezetője.

A Rising Star győztesének élete nemrég gyökeresen megváltozott. Palmira szerint ha valaki él a választás szabadságával, az egyfajta önbizalmat jelent.

Mostanában rengeteg döntést kellett meghoznom, sok lehetőség közül kellett választanom. Világéletemben arra neveltek a szüleim, hogy a saját megérzéseimben bízzak: mindig meghallgatom, mit tanácsolnak mások, de a döntéseimet egyedül hozom meg. Most például úgy határoztam, hogy külön költözöm a családomtól, de a továbbtanulásban is egyedül én választom ki, hogy mit szeretnék. Az anyukám abszolút támogat ebben, egyszerűen bízik abban, hogy azt teszem, ami hosszú távon is a legjobb számomra” – tette hozzá a csinos énekeső.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.