Taylor Swift mindent visz

A világ legkelendőbb énekesnője

A fiatal popénekesnő lemezéből több millió fogyott az elmúlt évben.

2015.02.24 19:17MTI
Wikipédia/Sigwald

A Hanglemezkiadók Nemzetközi Szövetsége (IFPI) szerint Taylor Swift adta el a legtöbb albumot 2014-ben, az amerikai énekesnő tavaly megjelent, 1989 című albumából 8,6 millió példány fogyott el világszerte.

Az eladási listák alapján a 25 éves Taylor Swifté a világ legnépszerűbb előadójának járó díj, amelyet a fizikai formátumú eladások, a letöltések és az online meghallgatások száma alapján ítél oda a nemzetközi szövetség.

Taylor ötödik albumából a megjelenése utáni első héten 1,2 millió példányt adtak el, és 11 egymást követő heten át vezette a Billboard 200 toplistát.

Az album Németországban, Japánban és az Egyesült Királyságban is az első öt legnépszerűbb között volt, vezető dala, a Shake It Off című több mint 20 országban került az öt legnépszerűbb dal közé, és több mint 350 millióan látták videóját a YouTube-on az IFPI adatai szerint.

A tavalyi év második legnépszerűbb előadója a One Direction brit-ír fiúbanda volt. Novemberben kiadott Four című albumuk rögtön a Billboard 200 amerikai albumeladási lista első helyén landolt, ezzel a brit-ír ötösfogat lett a ranglista történetében az első együttes, amelynek első négy lemeze kivétel nélkül az élen debütált.

A harmadik helyre Ed Sheeran énekes-dalszerző került, akinek júniusban megjelent x című stúdióalbuma 12 országban vezette a zenei toplistákat és 11 piacon az első öt között volt. A Spotify közölte, hogy az ezt az albumot hallgatták meg legtöbben az interneten világszerte 2014-ben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.