Saját kézbe vette a férj az irányítást

Buldózerrel ment a házának, mert szerinte már roggyant volt

Megpróbált bontási engedélyt szerezni az önkormányzattól, de az épp zárva volt, a férfi pedig nem akarta húzni az időt, így maga vette kézbe az irányítást - csak a felesége sem tudta, hogy bontják a házat.

2015.01.22 08:00ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/Stoonn (Képünk illusztráció!)

James Rhein azt mondta, megpróbált engedélyt szerezni a helyi önkormányzattól a bontásra, de az ügyfélszolgálat épp zárva volt, neki meg nem volt ideje várni a nyitásig, így fogta magát és egyedül intézte el a fából épült otthonát. A legnagyobb probléma azonban nem is a szabálytalan bontással volt, hanem azzal, hogy úgy bérelte ki a buldózert, amivel földig rombolta a házat, hogy még a feleségének sem szólt róla.

A New York-i rendőrséget a szomszédok hívták ki, amikor a környéket felverte a hisztérikusan sikoltozó feleség: ő is már csak a rombolás végeredményével szembesült, amikor hazatért. Amikor a kiérkező rendőrök megtalálták a romok közepén a férfit, megkérdezték tőle, miért nem szólt a feleségének a tervéről, ő azt felelte: "próbáltam hívni, de nem vette fel a telefont". A házban az asszony szinte összes holmija bent volt, azokkal együtt rombolta le a szerinte már lepusztult állagú házat a férj.

A szomszéd, Steve Belfiglio az egyik helyi tévécsatornának elmondta, hogy a feleség összes ruhája, a mosógép, a szárítógép, a sütő, a bojler, egyszóval minden bent volt a bontás idején, sőt, még az asszony gyógyszerei is odavesztek. Ugyanakkor egyes hírek szerint Rhein időben jelezte a gáz-, a víz- és áramszolgáltató cégeknél, hogy mire készül és hogy ki kell kapcsolni a szolgáltatásokat, így legalább ezzel nem okozott nagyobb veszélyt, és személyi sérülés sem történt a magánakció során.

A férfi az ellene indított eljárás ellenére meg van győződve róla, hogy ő semmi rosszat nem csinált.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.