Csak beugrott egy kis pénzért

Boltot rabolt, míg totyogó lánya a taxiban várta

Villámgyors volt a nő: csak kiugrott a taxiból, szólt a sofőrnek, hogy várja meg - még az egyéves kislányát is ott hagyta -, aztán beszaladt a boltba és fegyverrel követelte a bevételt.

2015.01.21 08:00ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/taoty

Fogott egy taxit, beült az egyéves lányával együtt, majd elvitette magát egy bolthoz a nő és arra kérte a sofőrt, hogy várja meg, míg beszalad - még a gyermeket is a kocsiban hagyta arra a pár percre. Eddig semmi különleges nem lenne a történetben, leszámítva, hogy egy anya ritkán hagyja egy vadidegenre a kislányát, ám a nőnek ennél nagyobb volt a bűne, legalábbis a Delaware állambeli Wilmington rendőrsége szerint.

A nyomozók azzal vádolták meg a nőt, hogy ő követte el kedden éjjel 3:25 körül a bolt kirablását: egy fegyvert fogott a pénztárosra és úgy követelte a kasszában lévő bevételt. Az alkalmazott elmondta, hogy odaadta a pénzt, ezután a gyanúsított beült a bolt előtt várakozó taxiba és azzal ment el. A rendőrök hamarosan kiderítették, ki vezette a járművet, ám úgy tűnik, neki fogalma sem volt róla, hogy utasa pontosan mit is csinált a boltban - számolt be a News13 című online hírportál.

A zsaruk letartóztatták a 29 éves Amanda Paolettit, rablás és gyermek jólétének veszélyeztetése vádjával indítottak eljárást ellene.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.