Palmer Izsák alulmaradt Peter Srámekkel szemben

Rising Star: "Ez a hajó eddig ment..."

"Ez a hajó eddig ment, de talán a következő már űrhajó lesz" - ezekkel a szavakkal vigasztalta a kiesés után a műsor mókamesterét KERO tanár úr. Palmer Izsák eltaktikázta magát?

2015.01.19 08:02ma.hu

Emelték a tétet a Rising Star készítői, a versenyzők viszont megküzdöttek a fal felemelésével, de ez a százalékokat nézve nemcsak a szabálymódosításnak köszönhető. A műsor elején Ördög Nóra és Majka ugyanis bejelentette, hogy ezentúl már nem 70, hanem 75 százalékot kell elérnie annak a versenyzőnek, aki a biztos továbbjutás tudatában szeretné végigülni a show-t, a többiek a piros veszélyzónában ülve izgulhattak az utolsó néhány percig, hogy kell-e párbajozniuk a versenyben maradásért. A zsűri azonban - úgy a nézőközönség, mint a szakmai gárda - alapból is szigorúbbnak bizonyult a korábbi hetekhez képest, így nemhogy a 75, de sokszor még a 70 százalék sem volt meg, a nehezítés két versenyzőnél is akadályt jelentett.

Az egyikük épp az adás első színpadra lépője, Gondi Helén volt, aki Aretha Franklin Rescue me című slágerével nyitott, és ha még mindig 70% kellett volna a falemeléshez, akkor az utolsó ütemmel egyidőben pont meg is lett volna a biztos továbbjutás, az új szabály szerint azonban az ő útja mindjárt a veszélyzónába vezetett. A szakmai zsűri tagjai közül KERO tanár urat ráadásul nem sikerült meggyőznie, az ő 7 százaléknyi szavazata nagyon hiányzott is, de Pásztor Anna és Feke Pál is elismerte, hogy bár igennel szavaztak, mégis az átütő lendület valóban hiányzott a produkcióból.

Az őt követő három versenyzőnél is igencsak szőrös szívűnek bizonyultak a nézők és a szakemberek, Peter Srámek hiába akarta megmutatni, milyen az, amikor nem táncdalt énekel, Andrea Boccelli Time to say goodbye magyar szövegű átirata olyannyira nem aratott sikert, hogy csak KERO szavazott igennel, és a nézőkkel együtt összesen csak 54 százalékot tudott begyűjteni. Az eredmény nemcsak magához képest volt mélypont, eddig ugyanis még mindig elkerülte a veszélyzónát, de ezúttal az est végéig nem is akadt más, aki nála rosszabb eredményt ért volna el, így a show végén neki kellett párbajellenfelet választania.

Kovács Gyopárnak, aki az előző két adásban szó szerint a kiesés határán volt, most kicsit nagyobb szerencséje volt. Koncz Zsuzsa egyik ikonikus slágerét, a Valahol egy lány című dalt adta elő, ami 64 százalékot ért a számára. Mező Misi úgy vélte, ez még mindig kevés ebben a tehetségkutatóban, úgy fogalmazott, hogy ez még bőven az Ének iskolája szint, Feke Pál pedig hiába próbálta dicsérni a fiatal lányt, mondván, összességében kell nézni egy produkciót, és nem azon fennakadni, hogy voltak-e hamis hangok - Mező Misi érthető módon cinikusan jegyezte meg, hogy valóban nem kell tisztán énekelni, elvégre ez egy énekverseny.

Palmer Izsák (Fotó: TV2/Rising Star)

"Pocsék voltam" - ismerte be a múlt heti teljesítményét illetően Palmer Izsák, és elhatározta, hogy most mindent belead Robbie Williams Let me entertain you című számába, de igyekezete nem hozta meg a várt eredményt, ő sem emelt falat az elért 60 százalékkal. Produkciójában szintén a hamis hangokat kifogásolták leginkább, Mező Misi azt mondta, már nem adhat igent pusztán amiatt, mert egy őrült figurát lát a színpadon, KERO viszont épp ezért nyomott a kék nyílra, mert azt mondta, hamis hangok ide vagy oda, ő összességében az előadóművészetet értékelte.

Amikor már mindenki aggódni kezdett, hogy talán beragadt a szavazógép és sosem fog felemelkedni a fal, megjelent Várhegyi Lucas Palmira, aki ismét megmutatta, hogy jó választás volt annak idején kiemelni őt a bevásárlóközpont válogatóján a tömegből. A Vigyázz a madárra című dallal, amit eredetileg Révész Sándor adott elő, mind a négy zsűritagtól sikerült egy-egy igen szavazatot begyűjtenie, és a közönség is imádta, mert 84 százalékot szerzett. "Hiszek abban a világban, ahol a szépség, a tisztaság és a szerénység előtt felemelkednek a falak" - mondta Pásztor Anna.

És ahogy Mira megtörte a jeget, már a többieknek is könnyebbé vált a fal, Czibi Norbi a Hey Jude című Beatles-klasszikussal 81 százalékot énekelt össze, majd Szén Alexandra is alaposan rácáfolt a Zanzibár dalának címére: "Nem vagyok tökéletes" - énekelte, de a zsűritagok szerint nagyon is tökéletes volt, amit mutatott. Feke Pál és Mező Misi ugyan tartott kicsit tőle, hogy a lány hogyan fog megbirkózni a rockos számmal, de nem csalódtak benne, Pásztor Anna pedig annyit mondott, hogy a fején lévő mind a 101 kiskutya headbangelt, vele együtt.

Fehérvári Gábor Alfréd James Arthur slágerével állt a közönség elé, és ő is ellentétét mutatta meg annak, mint amit a szám címe sugall: Impossible - szólt a refrén, de nagyon is lehetséges volt felemelni a falat, főleg a 83 százaléknyi szavazat birtokában. Pásztor Anna azonban nem tudta szó nélkül hagyni, hogy mennyire aggódik a fiatal énekesért, aki bár hétről hétre egyre jobban énekel, közben úgy esik a lelke darabokra és már a fogyása is szemet szúrt.

Nehéz dalt választott Singh Viki, és bele is tört a bicskája, a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál győztes dala nem hozta meg a remélt sikert. Ugyan az Euphoria című Loreen-slágerrel az igen szavazatok 72 százalékát sikerült összegyűjtenie, ez az új szabályok szerint már nem volt elég a falemeléshez, ráadásul Feke Pál egy piros nyíllal is kifejezte nemtetszését. Abban mind a négy zsűritag egyetértett, hogy ez egy nehéz dal, de a vokalistaként már jókora színpadi rutinnal rendelkező énekesnő "szétizgulta" a dalt, ráadásul küzdött is vele, és ettől nem tudott igazán felszabadultan énekelni.

Volt tehát miért idegeskednie Vikinek a műsor végén, hisz a veszélyzónába kerülve akár őt is párbajra hívhatta volna Peter Srámek, de ő némi gondolkodás után a falat nem emelő versenyzők közül nem őt, és nem is a pengeélen táncoló Kovács Gyopárt hívta ki, hanem Palmer Izsákot. Produkcióját hallgatva azonban talán nem túlzás kijelenteni, hogy bárkit választhatott volna, KERO meg is rótta érte tréfásan, hogy mennyire ravasz, amiért Elton John Can you feel the love tonight-ját egészen a párbajig tartogatta. Főnixként született újjá a szlovák fiú, mert a legalacsonyabb százalékot elért versenyszáma után a párbajban nemcsak önmagához képest tette magasra a lécet, de az est összesített listáján is a legmagasabb százalékot érte el: a lírai dal 86 százalékot jelentett neki.

Nem csoda, hogy Palmer Izsák arcán már az ő színpadra lépése előtt látni lehetett, hogy kicsit fel is adta a küzdelmet: 87 százalékot kellett volna elérnie, hogy legyőzze ellenfelét. Bár a Radio Ga-ga című Queen-slágerben hozta a szükséges dinamizmust, ez is kevésnek bizonyult, és így az utolsó szereplése 64 százalékkal vonult be a Rising Star történelemkönyvébe.

Egy hét múlva újra erőpróbának lehetünk tanúi, amikor az énekesek párosával csapnak össze, és függetlenül az elért százaléktól mindig a gyengébb kerül a veszélyzónás versenyzők közé, míg a magasabb százalékot elért énekes biztos továbbjutó lehet. A párok a sorsolás után a következőképp néznek ki: Kovács Gyopár Czibi Norbival csap össze, Gondi Helénnek Szén Alexandrával kell megküzdenie, Singh Vikinek Fehérvári Gábor Alfréd lesz az ellenfele, míg Várhegyi Lucas Palmira Peter Srámekkal méri össze énektudását és népszerűségét.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.