Gyász

Hihetetlen, de igaz: meghalt Joe Cocker

Nappal gázszerelőként dolgozott, éjjel pedig sheffieldi kocsmákban zenélt együttesével. Első sikerüket 1963-ban a Rolling Stones előzenekaraként aratták.

2014.12.22 21:13ma.hu

Tüdőrákban meghalt Joe Cocker világhírű brit-amerikai rock- és bluesénekes, aki májusban töltötte a 70-et, akkor a születésnapja alkalmából adott interjújában elmondta, hogy a színpadon látható jellegzetes mozdulatai helyett ma már inkább léggitározásra és zongorázásra használja kezeit. "Sokat fejlődtem" - jegyezte meg.

Híressé vált mozgását karrierje elején alakította ki, amikor egyik zenei példaképét, Ray Charlest utánozta - tette hozzá az énekes, aki az 1980-as években az Unchain My Heart és más slágerei révén lett világhírű. Joe Cocker egyébiránt új albumon dolgozik, a lemez a tervek szerint 2015-ben jelenik meg. Legközelebbi turnéjára ugyancsak a jövő év elejéig kell várni.

Joe Cocker 15 évesen lépett fel először: Vance Arnold and the Avengers nevű bandájával szülővárosában, az angliai Sheffieldben adott koncertet. Sokáig "kettős életet" élt, nappal gázszerelőként dolgozott, éjjel pedig sheffieldi kocsmákban zenélt együttesével. Első sikerüket 1963-ban aratták: a Rolling Stones előzenekaraként léptek fel.

A nagy áttörésre 1968-ig kellett várni, a With A Little Help From My Friends című Beatles-dal átdolgozásával Joe Cocker a brit slágerlisták élére került. Egy évvel később Woodstockban már ő volt az egyik szenzáció, egyedülálló hangja mellett utánozhatatlan léggitározással hívta fel magára a figyelmet. Jellegzetes karmozdulatai később védjegyévé váltak.

2013-ban a Daily Mail című brit tömeglapnak adott interjújában úgy emlékezett vissza, hogy pályája első évei "klasszak" voltak. "Soha nem tudtam, mit hoz a holnap. 1972-től azonban elindultam a lejtőn" - mondta. A hetvenes éveket valóban a kábítószer és az alkohol határozta meg számára, és mint fogalmazott, évekbe telt, mire megszabadult az italtól és a drogoktól. Ebben az évtizedben - 1975-ben - jelent meg azonban mindmáig egyik legismertebb dala, a You Are So Beautiful.

1978-ban megismerte jövendőbeli feleségét, Pam Bakert. A találkozás megváltoztatta az életét. "Pam segített talpra állni. Világossá tette számomra, hogy az emberek még mindig szívesen hallanának énekelni" - tekintett vissza.

A nyolcvanas évek a visszatérést jelentették, ekkor születtek a When The Night Comes, a N'oubliez jamais, az Unchain My Heart című slágerei, valamint Jennifer Warnesszal közös duettje, az Up Where We Belong, amelyért Grammy-díjat kapott. A zene szolgálatában telt munkásságáért 2007-ben a Brit Birodalom Rendjének tisztjévé avatták.

YouTube videoscreenshot

Rajongói a mai napig kitartottak mellette - 2010-ben és 2012-ben megjelent albuma is sikeres lett -, noha az énekes 2010-ben egy talk-show-ban elismerte, kora előrehaladtával kicsit nehezebben bírja a munkát. "Már nem tudok minden dalt úgy átélni. Ha így tenném, idegösszeomlást kapnék" - jegyezte meg a világhírű előadó, aki az utóbbi években feleségével egy világtól elzárt ranchon élt Colorado államban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.