Rosszkor volt rossz helyen

Béna a keze, mégis fegyverbirtoklásért csukták le

Négy hónapja előzetes letartóztatásban ül egy férfi, akit még ügyvédje sem tud felmentetni, hiába nyilvánvaló, hogy a vádlott meg sem tudja mozdítani a kezét egy gerincsérülés miatt.

2014.12.17 10:00ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/Naypong

Egy korábbi gerincsérülés miatt a karját sem tudja megmozdítani a férfi, a trentoni (New Jersey, Amerika) rendőrség mégis négy hónapja előzetes letartóztatásban tartja, mert abban az autóban, amelyikben ő is utazott, egy fegyvert találtak egy közúti ellenőrzés során. Marcus Hubbard egy autóbalesetben sérült meg, a feltételezett Lou Gehrig-kór miatt azóta a két karja tehetetlenül lóg a teste két oldalán. "Hogyan vádolhatják négy hónapja pisztolyhasználat miatt?" - tette fel a kérdést védőügyvédje, Caroline Turner.

A férfi három társával ült egy autóban, amit a rendőrök azért állítottak meg, mert áthajtottak egy kereszteződésen a piros lámpa ellenére. Az ellenőrzés közben az egyik ülés háttámlájának zsebéből egy lopott pisztoly került elő, valamint egy kodeint tartalmazó üveg (ezt a szert a köhögéscsillapító gyógyszerekben is használják, de közel áll a kábítószerekhez is - a szerk.). Mivel a négy férfi közül egyik sem vállalta magára sem a pisztolylopást, sem a gyógyszerbirtoklást, a rendőrség vádat emelt mind a négyük ellen.

A keddi tárgyaláson azonban - ahol Hubbard fűzőben jelent meg és alig tudott állni - az állami bíróság csak annyi enyhítést engedett a férfi részére, hogy az ellene kiszabott óvadékot 100 ezerről 35 ezer dollárra csökkentette. Ügyvédje azt mondta, tovább fog küzdeni, hogy védence óvadék nélkül kerülhessen szabadlábra. Az ügyészek azt elismerték, hogy Hubbard nem használhatta a kezét, de véleményük szerint ez nem zárja ki, hogy bűnös az alaszkai Anchorage-ből ellopott pisztoly ügyében - számolt be a Tampa Tribune.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.