E-cigi lehetett a "bűnös"

Folyékony nikotin okozta az egyéves fiúcska halálát

Folyékony nikotin okozta egy egyéves kisfiú halálát, olyan anyag, amit az e-cigik patronja tartalmaz. Az eszköz kritizálói szerint ezeknek a csomagolása egyáltalán nem gyermekbiztos.

2014.12.15 22:00ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/patrisyu

Az amerikai sajtó úgy emlegeti, mint az első gyermek az Egyesült Államokban, aki a folyékony nikotin okozta mérgezésbe halt bele. A New York állam északi részén élt kisgyereket eszméletlenül találták meg a szobájában, de hiába rohantak vele azonnal kórházba, már csak a halálát tudták megállapítani az orvosok. A Fort Plain-i rendőrség tájékoztatása szerint a gyermek folyékony nikotint ivott, és az esetet "tragikus balesetként" kezeli a hatóság. Ugyanakkor azt nem erősítették meg, hogy a gyilkos folyadék az e-cigi utántöltőjéből származott, de az államokban nemcsak patronos kiszerelésben, hanem utántöltőként is hozzá lehet jutni, így nagy valószínűséggel most is ez állhatott a tragédia hátterében.

A nyomozók azt sem tudják, hogy a tipegő kisfiú hogyan jutott a szerhez. Az eset viszont rávilágított arra és felerősítette a már korábban is elő-előkerült vitát, mely szerint a folyékony nikotin csomagolása nem elég gyerekbiztos, és fokozottabb biztonsági elemeket kellene alkalmazni az utántöltő üvegcséjénél. A veszélyt fokozza, hogy a jelenleg forgalomban lévő folyékony nikotinfajták íze a vattacukorhoz hasonlít, esetleg a gumimacihoz, ami még vonzóbbá teszi a gyerekek számára.

"Már egyetlen teáskanálnyi folyékony nikotin is halálos lehet egy gyermek számára, kisebb mennyiségben pedig súlyos betegséget okoz, ami miatt akár az intenzív osztályon köthetnek ki a szülők velük" - mondta a detoxikáló központ egyik dolgozója az ABC Newsnak. "Annak ellenére, hogy ezek a termékek veszélyt jelentenek a gyermekek számára, jelenleg semmilyen normát nem vezettek be, amelyek előírnák a gyermekbiztos csomagolást" - tette hozzá.

Egy novemberben nyilvánosságra került felmérés szerint 2014 eddigi időszakában 3638 "veszélynek kitettség" történt folyékony nikotin miatt, ez több mint a duplája annak az 1543 esetnek, amit 2013-ban jegyeztek fel. Egy évvel azelőtt már volt halálos áldozata a szernek, de akkor egy felnőtt férfi adta be magának injekció formájában" - emlékeztetett a NY Daily News.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.