"Szinte hivatalos first lady"

Először jelent meg közös fotó a francia elnökről és állítólagos kedveséről

Először jelent meg közös fotó a francia elnökről és állítólagos kedveséről: a Voici magazin pénteki számának címlapképén Francois Hollande és Julie Gayet színésznő, filmproducer az elnöki hivatal kertjében egy asztal mellett ülve beszélget.

2014.11.22 07:00MTI

A bulvárlap szerint Gayet "szinte minden estéjét" az Elysée-palotában tölti, s már "szinte hivatalos first lady".

A Closer című bulvárlap tíz hónappal ezelőtt hétoldalas, fényképekkel illusztrált összeállításban számolt be arról, hogy a 60 éves Hollande-nak viszonya van a 42 éves színésznővel. A magazin azt állította, hogy Hollande és Gayet kapcsolata még a 2012-es elnökválasztás előtt kezdődött. A közterületen készült fotókon az elnök és a színésznő nem volt együtt látható, mindkettőjüket azon párizsi lakóház előtt fotózták le, ahol állítólag rendszeresen találkoztak. A leleplezést követően az államfő és addigi hivatalos élettársa, Valérie Trierweiler politikai újságírónő csaknem tízévi együttélés után szakítottak. Azóta Hollande nyilvánosan mindig egyedül jelent meg, s nem volt ismeretes, hogy jelenleg milyen viszonyban áll Julie Gayet-val.

A Voiciban most közölt, októberben készült fotósorozat alapján úgy tűnik, hogy a pár már nem bujkál, és együtt él az elnöki rezidencián. A három képet kommentáló cikk szerint Julie Gayet már majdnem hivatalos first lady. "Az elnöki lakosztály teraszán a pár összetartozásuk gyengéd pillanatát éli, ahogy elég gyakran az Elysée-palota falai között" - írta a lap. A cikk szerint Julie Gayet otthonosan mozog az elnöki hivatalban, hetente többször is ott alszik. Az Elysée-palotába esténként egy sofőr által vezetett gépkocsiban, testőrrel érkezik, aki gondosan ügyel arra, hogy senki ne követhesse a színésznőt.

November elején a VSD című magazin állította, hogy az elterjedt pletykákkal ellentétben a köztársasági elnök és Gayet közötti kapcsolat nem szakadt meg, a színésznő gyakorlatilag az elnöki rezidencián él.

Az elvált, kétgyerekes Julie Gayet, aki soha nem volt hajlandó a magánéletéről nyilatkozni, az év elején valóságos jogi ellenhadjáratot indított a viszonyt januárban leleplező magazin ellen, és valamennyi pert megnyerte.

A most közölt, felülről készült fotók kapcsán azonban felmerül a kérdés: hogyan tudott egy lesifotós a szigorúan védett Elysée-palota kertjében az elnökről felismerhető képeket készíteni. Marion Alombert, a lap főszerkesztője a BFM hírtelevízióban azt mondta, hogy a képek nem az elnöki hivatal területéről készültek, és nem is drón segítségével.

Chantal Jouanno, a korábbi jobboldali kormány volt sportminisztere a France Info hírrádiónak adott interjúban azt gyanította, hogy egy "megrendezett" jelentről van szó, mielőtt az államfő hivatalosan is bejelenti, hogy együtt él Gayet-val. Az elnöki hivatal nem kívánta kommentálni a címlapfotót.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.