Bodor Géza újra rosszfiút alakít

Akna robbant a Jóban Rosszban színésze alatt - "Szerencsére túléltem"

Politikai tisztként, egy szovjet komisszár bőrébe bújva láthatjuk viszont rövidesen Bodor Gézát, a Jóban Rosszban expolgármesterét, aki élvezte a szerepet, sőt, még veszélyes helyzetekbe is keveredett.

2014.11.19 12:00ma.hu

Fifikás, aljas, ravasz, szenvedélyes, jóságos. A színész eszköztára végtelen, és a legnagyobb kihívást az jelenti, amikor egy-egy szerepben minél több, finom, apró színt mutathat meg a közönségnek. Bodor Gézát eddigi pályája során számtalan karakterben láthattuk színpadon, és filmekben egyaránt. Játszott már például cipészt, filmkritikus, jóságos apukát, elvetemült polgármestert, rendőrt és gonosz mágust is.

Másféle megközelítést igényel azonban egy pozitív és teljesen mást egy negatív szerep. Utóbbi megengedi a végletes váltásokat, szélsőségeket, de akár a cselszövést és hazugságot is.

Egyáltalán nem ijedek meg, ha gonosz figurát osztanak rám. Sőt, kifejezetten élvezem! A Jóban Rosszban című sorozatban a polgármester, Budai Krisztián éppen egy ilyen lehetőség volt számomra. Két és fél évig játszottam, és a szerepben megmutathattam, hogyan lesz egy átlagos polgármesterből elvadult gengszter” – kezdte Bodor Géza, aki nem fél attól, hogy beskatulyázzák.

A november 27-től látható Drága Elza! című moziban Kozov őrnagyot alakítom, aki lelkiismeret-furdalás nélkül küldi az embereket az aknamezőre. Ez a szerep nem csak a karakter megformálása miatt volt különösen izgalmas számomra, hanem mert életemben először olyan akciójelenetekben vettem részt, amikor őszintén mondhatom, hogy halálfélelmem volt. Például a film végén az egyik jelenetnél konkrétan alattam robbantak a töltetek, és nekem egy motorral kellett áthajtanom rajtuk. Mivel előtte megtanultam a teljes forgatókönyvet, tudtam, egy bizonyos ponton a járművel együtt repülök a levegőbe. Azt, hogy milyen állapotban fogunk majd talajt, senki nem tudta előre… Szerencsém volt, túléltem!

Fotó: Redlemon

Egy-egy ilyen negatívabb karakter esetében a színész lemossa a sminket, leveszi a ruhát, és azzal a szerepet is maga mögött hagyja az öltözőben. Azonban az, hogy a közönség hogyan látja őt kívülről, már egy sokkal összetettebb kérdés.

Még a Jóban Rosszban idején volt példa arra, hogy amikor egyszer vonaljegyet akartam venni, egyszerűen nem akartak kiszolgálni. Persze értem, nem én voltam a közönség kedvence a sorozatban, de bevallom, akkor ezen meglepődtem kissé. Szerencsére azonban nem ez a jellemző” – tette hozzá nevetve Bodor Géza, aki azt is elárulta, hogy néhány évvel ezelőtt az akkor 5 éves Emma lánya egy gonosz mágus szerepében látta őt egy darabban, és az előadás után csak annyit mondott: „Apa tudom, te igazából nem is vagy rossz!

Az akciójelenetekben bővelkedő, látványos csatajeleneteket bemutató Drága Elza! című II. világháborús film november 27-től látható a mozikban. A főbb szerepekben: Makray Gábor, Varga Tamás, Ripli Zsuzsanna és Bodor Géza. Rendező: Füle Zoltán, operatőr: Grátz Márk.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.