Bevásárlóközpontból az Operettbe

Rising Star: Nehéz volt a fal, de történtek csodák is

Szigorúbbnak bizonyult mind a zsűri, mind a nézőközönség, vagy talán csak a falba raktak még néhány extra betonelemet, és azért emelkedett fel nehezebben - de azért történt pár meglepő esemény is vasárnap.

2014.11.17 08:05ma.hu

Az első héten még lelkesen emelgették a falat a tévénézők és a Rising Star zsűrije is, másodjára azonban mintha megkérgesedett volna a szívük, vagy talán a fal vált nehezebbé, de akármi is volt az oka, egyvalami biztos: a közel 3 órás élő show végére sokkal kevesebb alkalommal tudták a versenyzők az énekükkel legyőzni a gigantikus "szörnyet". Nem is sikerült sokaknak, mindössze heten foglalhatták el a helyüket a továbbjutóknak fenntartott páholyban, öt jelöltnek viszont véget ért a verseny.

Nem hozott sikert a változás a válogatón teljesen őrültnek tűnő Havasi Alexandra számára, akit látva első ízben joggal merülhetett fel a kérdés: vajon teljesen részeg, vagy csak valamit szívott? Ezúttal önmagához képest kifejezetten konszolidáltnak látszott, de míg a válogatón épp az őrültségével riasztotta meg a zsűri tagjait, most ponthogy azt vetették a szemére, hogy túlságosan is jólnevelt lett és ettől eltűnt az előadásából a tűz - és ez összesen csak 37 százaléknyit emelt volna a falon. Sőt, ha nem kap a zsűritől három nemet, még akkor is kevés lett volna a továbbjutáshoz.

Abbe Lewis számára viszont épp a tisztasága és az egyszerűsége jelentette a győzelmet, legalábbis ezen az estén mindenképp, mert az Amerikából érkezett, de magát egyre inkább magyarnak érző lány Friderika első nagy slágerével megmutatta, milyen mély hit lakozik benne. Mező Misi nem titkolta, hogy hetente legalább egyszer meghallgatja a Kinek mondjam el vétkeimet című dalt, és a felvezető kisfilmre reagálva javasolta a lánynak, hogy a magyar zenetörténet remekei közül ismerkedjen meg Cseh Tamás és Másik János közös szerzeményével, a Budapest című számmal is. Abbe 86 százalékkal jutott tovább.

Aztán sokáig egymagában nézhette a versenyt, mert az utána következő két énekes megint csak messze elmaradt a remélt 70 százaléknyi "igen" szavazattól. Farkas Péter a meghallgatáson még jól vette az akadályt, annak ellenére, hogy a szeme láttára esett ki a szintén induló barátnője, ezúttal azonban a Trouble Maker nem hozta azt a hangulatot, ami kellett volna. "Nem volt benne katarzis" - fogalmazott Feke Pál, és ezt két zsűritársa is hasonlóképp gondolta, mert csak KERO adott igent - ő is inkább a lelkesítés kedvéért, semmint a teljesítmény díjazásaként.

Verba Barna a válogatón szintén elvarázsolta a zsűrit, legfőképp Pásztor Anna került extázisba a jóképű, de erősen vallásos, ezért kissé megközelíthetetlen sráctól, de most ő sem hozta azt az élményt, amit a korábbiak alapján vártak volna tőle. Ám még mielőtt a fiú elénekelhette volna a Szállj el, kismadár című Republik-slágert, amivel csupán 41 százaléknyi szavazatot sikerült szereznie (a zsűriből csak Anna 7 %-a javított picit az esélyein), előbb Majka jelentkezett be az Örs vezér téri bevásárlóközpontból, ahol egész délután meghallgatást tartottak a műsor szerkesztői. A tét itt sem volt kicsi: miközben a versenyzők többsége már hetekkel ezelőtt megtudhatta a válogatáson, hogy bizonyíthat-e a közönség előtt is, addig most egyvalakinek hirtelen, szó szerint percek alatt változhatott meg a további sorsa.

A bevásárlóközpontból bejelentkezve két énekes mutathatta meg a stúdióban ülő zsűrinek a tehetségét, elsőként Várhegyi Lucas Mira adott ízelítőt a Hamu és gyémánt című Cserháti-örökzöldből, aztán mintegy fél órával – és néhány stúdióbeli produkcióval – később Pollák József kapott lehetőséget. Kettejük közül a zsűri némi dilemma után Mirát hívták be az élő adásba, ahol további meglepetés várt rá – de ne szaladjunk a dolgok elébe.

Miközben Majka elindult Mirával együtt a stúdióba, már megérkezett a fal mögé Palmer Izsák, aki joggal nevezhetne a Rising Star mókamestere címért. Bár a zsűritagok négy szavazata igencsak kellett ahhoz, hogy a fal megemelkedjen, a 74% éppenhogy elég volt, a Bon-Bon Szexepilem című számának rockosított változatával megmutatta, mennyire őrült. Igaz, az énektudása így nem is kicsit a háttérbe szorult, de a zsűritagok dicsérték a karizmáját, és Mező Misi arra is emlékeztette társait, hogy a válogatón volt alkalmuk meghallani, hogyan énekel a Pásztor Anna által viccesen "imádnivalóan arrogáns kis tacskó"-nak nevezett fiú.

Így Abbe végre társaságot kapott a páholyban, de Karczagi János - az Ének iskolájából megismert Józsika apukája - nem csatlakozhatott hozzájuk, hiába mutatta meg, hogy a The winner takes it all című ABBA-sláger hogyan szól opera verzióban. A férfi családtagjai sírva fakadtak, amikor a 2,5 perc végére a szavazatszámláló mindössze 38 százalékot mutatott, és a zsűri tagjai ezt azzal magyarázták, hogy az opera és a pop stílusa ezúttal nem tudott kellőképp összevegyülni, a hatalmas hang nem ragadta magával a közönséget.

Fotó: TV2


Annál nagyobb sikere volt Singh Vikinek, aki a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című darab egyik betétdalával, A fák is siratják című számmal állt a fal mögé - és a szavazatszámláló csúszkája lendületesen emelkedett felfelé, egészen 82%-ig. A vokalistaként már jókora színpadi rutinnal rendelkező lány Pásztor Anna szerint nemcsak a fal mögül tudott kitörni, de a saját maga börtönéből is és legyűrte a félelmeit, KERO pedig azt mondta, nem mindegy, hogy valaki uralkodik-e a zenén vagy a zene uralkodik rajta, de most valahogy összecsavarodott a kettő és egyszer csak kitört.

Ám ahogy az est folyamán többször megtörtént, az emelkedett hangulat rövid idő múlva leülepedett. Ezúttal a Szabó ikrek – Peti és Tomi – voltak a hangulatrombolók, mert bár a válogatón megríkatták Annát, most Varga Viktor Szőkével álmodtam című száma rossz választásnak bizonyult. A fiúk a szlovák Got Talentben (a nálunk Csillag születik címen ismert tehetségkutatóban) az ötödik helyig meneteltek, a jelek szerint azonban Magyarországon másképp kell boldogulniuk, ha sikeresek és ismertek akarnak lenni.

Annál nagyobb bulit csapott Orsovai Renáta, aki egy igazi rockerlányként jellemezte magát, aztán meglepte Mező Misit, mikor az ő számával állt színpadra. A Színezd újra mind a négy zsűritagot meggyőzte a közönséggel együtt, a 77% elég volt a továbbjutáshoz, és nem győzték hangsúlyozni az ítészek, hogy mennyire ott van a lányban "a dög".

Aztán megérkezett Czibi Norbert, aki már a válogatón is szíven ütött mindenkit, még a családját is, akik sem azelőtt, sem azóta nem hallották énekelni - a fiú annyira szégyenlős, hogy sosem mert mások elé állni, érthetetlen, hogy ezek után hogyan döntött úgy, hogy mindjárt az óceánba ugrik egy nagy fejest. Mindenesetre jó döntésnek bizonyult, mert Joe Cocker You're so beautifuljával a zsűri után a közönséget is meggyőzte tehetségéről, olyannyira, hogy az est leggyorsabb faltörőjeként köszönthettük: alig több, mint egy perc kellett neki a fal felemeléséhez. Az Angliában vendégmunkásként dolgozó munkást nemcsak mindenki igyekezett lebeszélni arról, hogy elmenjen, de Pásztor Anna még a zenekarát is felajánlotta a srácnak, ha neki nem lenne.

"Majka megszólítja a továbbjutókat, akik sírnak vagy örülnek" - olvasta fel a műsorvezető a papírjára írt instrukciót, és ennek megfelelően tényleg megszólította a páholyban ülőket, akik valóban könnyeztek Norbi dala után. De nem sokáig merülhettek bele az érzésbe, mert időközben megérkezett a stúdióba a korábban kiválasztott Várhegyi Lucas Mira, hogy ne csak ízelítőt adjon a Hamu és gyémántból, hanem hosszabban is énekelhesse. A zsűri ezúttal szőrösebb szívű volt, mint amikor még a bevásárlóközpontból jelentkezett be Majka a lánnyal, sem Anna, sem pedig Pali nem adott volna esélyt Mirának - de szerencsére az utolsó pillanatban így is meglett a továbbjutáshoz elegendő 73%.

Miközben a két szigorú zsűritag az érzelmi sokkot hiányolta, Misi arra hívta fel a figyelmüket, hogy a többi versenyzővel ellentétben Mirának ez a közeg teljesen ismeretlen: a többiek már hetek óta készültek a vasárnap esti megmérettetésre, Mirának viszont erre csak körülbelül egy órája volt, és a stúdiót sem járhatta körbe nyugodt körülmények között.

Ami viszont az igazi meglepetés volt, az KERO bejelentése: élőben nyújtott át Mirának egy szimbolikus meghívót az Operettszínház szereplőválogatására. A korábbi bejelentkezése után ugyanis az egyik reklámszünetben a rendezőt felhívta az intézmény igazgatója és közölte, épp egy afroamerikai szereplőre lenne szükség az Elfújta a szél című darabhoz, és Mira alkalmasnak tűnik erre - vagyis ezúttal a tehetségkutatót szó szerint kell értelmezni, tényleg felkutattak egy reménybeli tehetséget.

Az estet egy királyi utánzó koronázta meg, Péter Srámek ugyan még mindig nem nagyon tud magyarul, de Zámbó Jimmyért úgy rajong és úgy is énekli, ahogy csak nagyon kevesen. Még a stúdióban helyet foglaló Zámbó Krisztiánt és Zámbó Árpit is lenyűgözte az előadásával, a legendás énekes fia nem kevesebbet mondott, mint hogy Péter is király, és reméli, megnyeri az egész versenyt. Persze a nagy dicsérethalom közepette a zsűri tagjai jelezték, hogy a válogató és a mostani szereplés után már jó lenne valami mást is hallani a fiútól, nem csak Jimmyt, a leckét tehát feladták, kíváncsiak vagyunk, a középdöntőre milyen produkcióval jön.

Addig azonban még két forduló hátra van, vasárnap ismét lehet izzítani az okostelefonokat és az applikációt!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.