Popexportőr

Mostantól Avicii hátsóját nyalni is lehet

Svéd popsztárok arcképe kerül postabélyegekre. A kilencmillió lakosú Svédország a világ harmadik legnagyobb popzeneexportőre. Mostantól Aviciit nyalni is lehet.

2014.11.07 05:30MTI
Fotó: Facebook/Avicii

"Kiválasztottunk öt előadót, akik egyrészt mind a popzene fejlődését képviselik, másrészt a svéd popzene egy-egy oldalát is megjelenítik" - nyilatkozta Jan Gradvall újságíró, a svéd bélyegjavaslati bizottság tagja.

A kiválasztott zenészek között van Max Martin, a First Aid Kit együttes, Robyn, Avicii és Seinabo Sey.

A svéd popexport története az Abba-együttessel kezdődött, akik először bizonyították be, hogy svéd művészek világhírre is szert tehetnek. Az együttest olyan előadók követték, mint a Roxette, a Europe és a The Cardigans.

A mai svéd popzene sikere azonban elsősorban azoknak a producereknek és dalszövegíróknak a munkájára épült, akik a 90-es években Denniz Pop producer és a stockholmi Cheiron zenei stúdió körül tömörültek.

"Döbbenetes érzés bélyegen lenni, és egyben elég szürreális is. Nem olyan dolog, amit az ember vár, hogy megtörténjen!" - nyilatkozták a First Aid Kid tagjai, Klara és Johanna Söderberg.

A svéd popzene sikerének titka az egész zenei világ komputerizálódásában rejlik: a legnépszerűbb internetes zenemegosztó oldalak, mint a Spotify és a SoundCloud, mind svéd fejlesztések. Emellett a svéd popzeneexport sikeréhez hozzájárul a multikulturális svéd társadalom is, amely rengeteg különböző hatásból és tapasztalatból merítő közeget biztosít a zenészek számára.

A bélyegek január 15-től lesznek megvásárolhatóak a skandináv országban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.