Áll a bál a naptár miatt

Morbid vagy szexi? Koporsókkal pózolnak a pucér nők

Áll a bál egy jövő évi naptár miatt Lengyelországban, legalábbis a katolikus egyház tagjai erőteljesen támadják a fotósorozatot, amelyeken meztelen nők láthatók koporsókkal.

2014.11.04 22:00ma.hu

Abban semmi meglepő nincs, ha egy naptárban minden hónapra jut egy-egy meztelen nő, és ha bárki ilyet dob a piacra, még a közismerten prűd katolikus egyház is szemet huny felette, annyira megszokottnak számít. Most azonban mégis felemelték a szavukat Lengyelországban, miután egy koporsógyártó cég a saját termékei reklámozására dobott piacra egy fotósorozattal megspékelt lapozós naptárat. A képeknek két közös jellemzője van: a pucér nők és a koporsók.

Az áprilisi képre például két nő is jutott, akik semmit nem viselnek magukon, viszont a póz, ahogyan egymással szemben állnak, több mint vérforraló. Az előtérben egy férfi feje látható, rajta egy kávéscsészével, miközben úgy tűnik, fogalma sincs róla, mi zajlik a háta mögött, viszont a nők mellett egy függőlegesen felállított koporsó látható. A novemberi kép még merészebb, ott a félig nyitott fedelű koporsóból egy kéz nyúlik ki, miközben a tetején lovaglóülésben pózol egy ugyancsak meztelen nő.

Fotó: freedigitalphotos.net/Victor Habbick (Képünk illusztráció!)

A cég vezetője azt mondja, a képekkel szerették volna az erő és a nőies elegancia kombinációját sugározni, ráadásul a koporsóknak van egy mélyebb jelentősége is: amikor az egyik házastárs meghal, ez a tárgy az elkülönülés jelképévé válik, márpedig a képekkel épp azt szeretnék bebizonyítani, hogy másképp is tekinthetnénk erre a darabra. A fekete-fehér képek egyébként valóban ízlésesek a maguk nemében, nem öncélú pornográfia köszön vissza hónapról hónapra, és Zbigniew Lindner szerint a gyönyörűen megmunkált, faragott koporsók szépségét nem is lehetne mással összhangba hozni, mint az ugyancsak gyönyörű lengyel lányokkal. "A koporsókban nagyon sok munka van, és csak néhány pillanatig látjuk a temetésen" - magyarázta.

A katolikusok viszont úgy érzik, ez egy pofon a vallásnak, és az emberek halálának fennköltségét nem szabadna összekeverni a szexualitással. Lindner ezt tagadja, és arra hivatkozik, hogy nem érti, miért félnek az emberek a koporsótól, ha semmi bajuk például egy üzleti öltözettel, egy kozmetikummal vagy ékszerrel - ezeket szintén gyakorta reklámozzák meztelen, vagy legalábbis hiányos öltözetű nőkkel. Ráadásul mint mondja, meg akarta mutatni, hogy a koporsó nem egy szent tárgy. "Ez egy bútor, az utolsó ágy, amin valaha is alszunk. Ez nem vallási szimbólum, ez egy termék" - szögezte le.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.