A tanár nevében küldte a meztelen fotót

Bepöccent a kirúgott szerető, aktfotót küldött a tanár diákjainak

Nem lehetett túl szép vége a kapcsolatuknak, ez jól látható abból, ahogy a sértett ex-szerető megbosszulta a szakítást: a tanárként dolgozó férfi nevében küldött aktfotót a diákoknak.

2014.10.31 22:00ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/stockimages

Nem viselte túl jól a szakítást a kaliforniai David Galvan, ezért durva bosszút eszelt ki az egykori szeretője ellen, aki egy középiskolában dolgozik tanárként. A 38 éves homoszexuális férfit azzal vádolják, hogy miután Richard Rosa kidobta őt, illegálisan belépett a tanár e-mail fiókjába, és egy magáról készített meztelen fotót küldött szét a nevében Rosa közel 300 diákjának és jó néhány kollégájának - csak hogy "megtanulja a leckét". A címzettek, a pasadenai John Muir Középiskola hallgatói és pedagógusai döbbenten meredtek a képernyőre, amikor megnyitották az "Enjoy" ("Élvezd") címmel megjelölt üzenetet.

A férfi ellen 110 ezer dolláros jutalommal járó körözést adtak ki, miután elmenekült Oregonba, de október 21-én sikerült őt elfogni. Hamis személyazonosság, személyazonosság-lopás, valamint elektronikus személyiséglopás és obszcén tartalom küldése miatt emeltek vádat ellene - számolt be a CBS Los Angeles-i adása. A kiadatási meghallgatásáról állítólag lemondott, jelenleg a Los Angeles-i megyei börtönben várja a tárgyalását. Az iskola tájékoztatása szerint a "megleckéztetett" Rosa négy éve tanít ott, kémia és biológia szakos tanárként dolgozik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.