Beledagadt a nyelv a pohárba

Plasztikpohárba szorult a gyerek nyelve, tűzoltókat kellett hívni

A kisgyerekek rendkívül találékonyak tudnak lenni, ha arról van szó, hogy mit dugjanak és hova. A műanyag pohár kupakját ráadásul csak a tűzoltók tudták lefejteni az egyik kis kópé nyelvéről.

2014.10.27 12:00ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/arztsamui (Képünk illusztráció!)

Felnőtt fejjel néha egészen elképesztő, hogy a gyerekek milyen kis résekbe képesek bedugdosni egyes testrészeiket, legtöbbször persze az ujjuk szorul be olyan helyre, ahova nem kéne, de akadnak extrém esetek is, amelyek még az orvosokat is megdöbbentik. Most például a kínai Qingdao tartományban okozott némi bonyodalmat egy hatéves kislány, aki addig "ügyeskedett" egy műanyag gyerekpohárral, míg a nyílásába becsusszant a nyelve - és aztán kifelé már nem akart jönni.

Mivel a gyermek anyja sem tudta a sérülés kockázata nélkül lehúzni a kupakot, kórházba vitte a kislányt, közben pedig a gyerek nyelve egyre jobban megduzzadt, ami tovább nehezítette a veszélyes műveletet. Egy darabig az orvosok is különféle módszerekkel kísérleteztek, de végül be kellett látniuk, hogy itt már csak a tűzoltók és az ő speciális eszközeik segíthetnek, ezért a különleges mentőcsapatot hívták.

Hogy milyen anyagból volt a pohár, amihez a lánglovagok vágószerszámaira is szükség volt, az nem derül ki a sajtóbeszámolókból, de az biztos, hogy strapabíró gyártmány lehetett. Végül mintegy 20 percnyi küszködés után a gyerek újra visszahúzhatta a meggyötört nyelvét a szájába, a pohár viszont a beavatkozást nem élte túl.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.