Vizsgálják a tetoválószalont

Kis híján lerohadt a füle az elrontott piercing miatt

Hajszál híja volt, hogy nem veszítette el a fülét a diáklány, miután egy piercinget rakatott bele. Az apró ékszer körül elfertőzödőtt a szövet és már a porcot is felemésztette a gyulladás.

2014.10.22 18:00ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/Stuart Miles (Képünk illusztráció!)

Majdnem odalett a füle egy 18 éves diáklánynak, pedig nem akart semmi szokatlan dolgot, csupán egy piercinget kért egy tetoválószalonban. A pszichológia-kriminológia szakos egyetemista néhány nappal az apró ékszer berakatása után azt vette észre, hogy a piercing körülötti részen egyre lilább a szövet, és genny szivárgott a sebből, miközben pokoli fájdalmat érzett. Végül már annyira elviselhetetlen volt, hogy kórházba ment.

"A végén már folyamatosan hánytam, annyira rossz volt. Az orvosok megműtötték, és megállapították, hogy a fül porccsontja szétesett, a sebészeknek kellett megpróbálni újraépíteni a fülemet" - mesélte a Leigh-on-Sea-ben élő Bianca Hart. A sebészeten először csak azért vágták fel a lány fülét, hogy szabad utat engedjenek a gennyes váladéknak és ezzel enyhítsék a nyomást, de arra ők sem számítottak, hogy a porcot is szinte szétrohadva találják a bőr alatt.

Az essexi Lady Pirates szalon nem ismeri el a felelősségét, szerintük Bianca maga tehet a fertőzésről. "Ha az első dolog, amit az üzletből kilépve tett, az volt, hogy megérintette a piercinget a fülében, akkor elfertőződhetett. Nem ellenőrizhetjük, hogy mit csinált, miután tőlünk elment" - mentegetőzött Carrie Blood, a szalon tulajdonosa. "Négy éve működünk, több ezer piercinget helyeztünk be, és ez volt az első panasz" - tette hozzá.

Állítólag amikor a lány visszament és panaszkodott a fájdalmas és egyre rosszabb állapotba kerülő füle miatt, a szalonban azt tanácsolták neki, hogy vegye ki a piercinget, ám ezt ő nem tette meg, ami tovább fokozta a meglévő fertőzést. A műtét után a kórházban még egy hétig morfinnal csillapították a kínzó fájdalmat, most már szépen gyógyul a füle, azt viszont a vizsgálatok döntik el, hogy a tetoválószalon követett-e el higiéniai mulasztást vagy a lány tehet a súlyossá vált fertőzésről.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.