Nappal rádiózik, este koncertezik

Valóra vált Garami Gábor gyerekkori álma

Rádiózás és zenélés - mindkét nagy álma teljesült a népszerű műsorvezetőnek. Garami Gábor napközben zenei kívánságműsort vezet, esténként pedig saját zenekarával koncertezik.

2014.10.22 12:00ma.hu

Garami Gábor hazánk vezető rádiójában teljesíti a hallgatók kívánságait és játsza a legjobb dalokat – a műsorvezető most saját zenei tehetségét is megcsillogtatja. Gábor elárulta, hogy mindig nagy álma volt a zenélés, gyerekkora óta dobosnak készül.

Már óvodásként is nagyon érdekelt a zene, komolyan azonban 15 évesen kezdtem dobolni. Otthon gyakoroltam, de a szomszédok azonnal átjöttek és 1-2 ütés után megpróbálták derékba törni a zenei pályafutásom. A kezdeti nehézségek azonban még jobban megerősítettek” – emlékezett vissza a legklasszabb rádió sztárja, aki a dobolás mellett a mikrofonnal is korán megismerkedett.

Másik nagy álmom egészen kiskorom óta a rádiózás. Viszonylag korán kiderült, hogy egészen jó „rádiós hangom” van, így folyamatosan ezen a vonalon képeztem magam és próbáltam elhelyezkedni. Óriási öröm és megtiszteltetés, hogy Magyarország piacvezető rádiójában dolgozom, több millió embert szórakoztatva” – mesélte Garami, aki mára az egyik legprofibb, legrutinosabb hazai rádiós lett.

Nappal műsort vezet, este pedig koncertezik - a sikeres műsorvezető a rádiózás mellett évtizedek óta dobol. Ezalatt számtalan bandában fordult meg, majd 2010-ben megalapította saját zenekarát, a Garami Funky Staffot. Már tiniként is olyannyira komolyan vette a zenélést, hogy első fizetéséből értékes cintányér-készletet vásárolt.

Garami Gábor az édesanyjával és öccsével (Fotó: Redlemon)

15 éves koromban nyári munkát vállaltam, két hónapon keresztül dolgoztam a dunaújvárosi vasút karbantartójaként. Első fizetésemből egy cintányér-készletet vettem magamnak, emlékszem, édesanyám teljesen kiborult, hogy egy csomó csörömpölő rézdarabra költöttem a pénzemet” – idézte fel a Hétvégi Kívánságműsor házigazdája, aki azt is elmondta, hogy öccse, Balázs szintén zenél: basszusgitáron játszik, és rendszeresen lépnek fel közösen.

Édesanyja eleinte féltette fiát a zenész-élettől. „Édesanyámban korábban az a képzet élt, hogy a zenészek trógerek, lumpolnak és alkoholizálnak naphosszat, ráadásul éjszakai életet élnek. Ennek ellenére nem lopta el az álmaimat, hagyott kibontakozni. Mostanra belátta, hogy zenélni nem csak züllött életmód mellett lehet, ráadásul látja, hogy főállásban „rendes” munkám van. Ha teheti, mindig hallgat a rádióban, és minden koncertünkön ott van – nagyon büszke a gyerekeire” – árulta el a rádiós.

Néhány napja viszont Garaminak egy még nagyobb álma is teljesült: megjelent a Garami Funky Staff Péntek éjszaka című első nagylemeze. „Fantasztikus érzés, hogy a kezemben tarthatom az első lemezünket. A Péntek éjszaka című bemutatkozó albumunkon „garamis” stílusú saját számok szerepelnek, ezzel régóta dédelgetett álmom vált valóra” – mondta Garami.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.