Intelligens Vállalat díjkiosztó gála

Az ország legintelligensebb dolgozói egy mobilcégnél találhatók

Egy mobilkommunikációs vállalat és egy védelmi rendszereket gyártó cég nyerte el az első ízben megrendezett Intelligens Vállalat fődíját - de egy év múlva jönnek a trónkövetelők!

2014.10.21 18:17ma.hu - S. Á.

Első alkalommal rendezték meg az Intelligens Vállalat versenyt, melyben a szervezők azt keresték, melyik vállalatnál dolgozik a legtöbb kimagasló intelligenciájú munkatárs. Bár a díjnak még nem volt múltja, így nagy híre sem, mégis összesen 18 vállalatnál döntöttek úgy a dolgozók, hogy összemérik intelligenciájukat a versenytársakkal. A kiírás szerint két kategóriában lehetett nevezni: 100 főnél kisebb cégeknek, és 100-nál több alkalmazottat foglalkoztató nagyvállalatoknak. A cégek létszámától függően különböző nagyságú csapatokat kellett összeállítani mindenkinek, a legkisebb mikrovállalatoknál 5 fő volt az induláshoz szükséges minimál létszám, a legnagyobb vállalatoknál pedig legalább 40 főt kellett elindítani.

Persze megérte minél nagyobb csapattal indulni, a szabályban ugyanis az is szerepelt, hogy amennyiben egy adott cégnél 40-nél többen szeretnék próbára tenni az agyukat, akkor az értékelők az összes kitöltött IQ-tesztből a 40 legmagasabb eredményt veszik figyelembe - és nem nehéz kitalálni, hogy minél többen töltik ki a tesztet, annál nagyobb valószínűséggel lesz köztük 40 olyan, aki meg is ugorja a legfelső határértéket. A győztes nagyvállalatnál például pontosan 100 mérnök és informatikus nevezett be, közülük a versenyt lebonyolító Mensa HungarIQa emberei választották ki a legjobb 40 főt.

Az első fordulóban minden indulónak egy online tesztet kellett kitöltenie, majd a legjobbaknak - a cég nagyságától függően ez eltérő létszámot jelentett, főleg a 100 fő alatti vállalatoknál - egy "offline", személyes jelenlétet igénylő, hivatalos Mensa-tesztet kellett megoldaniuk. A díjátadón Nagy Lantos Balázs, a hazai intelligencia zászlóvivőjének elnöke köszönetét fejezte ki nemcsak a versenyzőknek, de az egyesület tagjainak is, akik a tesztelés lebonyolításában segédkeztek: a 18 vállalattól összesen 509 fő nevezett, az ő koordinálásuk és tesztelésük embert próbáló feladat volt, de zökkenőmentesen oldódott meg, végül pedig az összes résztvevőből 183-an érték el azt a szintet, amely alapján elmondhatják magukról, hogy a világ legintelligensebb emberei közé tartoznak, oda, ahová csak a legfelső 2% kerülhet be.

A díjazott vállalatok képviselői (Fotó: Mensa)

Ez a versenyt lebonyolító, körülbelül 1200 főt számláló "IQ klub" számára egyben akár 10 százalék fölötti taglétszám-növekedést is jelenthet - jegyezte meg Rutai Gábor, a verseny ötletgazdája, aki egyben azt is meglebegtette, hogy jövőre mindenképp folytatódik a verseny. A megmérettetésen egyébként nem volt kizáró ok a már meglévő Mensa-tagság sem, sőt, ők a korábbi felvételi tesztjük eredményével automatikusan bekerültek a "keretlétszámba", ugyanakkor a szervezők elmondták, nem feltétlenül jelent győzelmet a jövőben sem az, ha valaki gyorsan alapít egy vállalatot, ahová kizárólag bizonyítottan magas intelligenciájú alkalmazottakat vesz fel.

Ennek egyik oka a fentebb már részletezett kiválasztási metódus, mely szerint minél nagyobb egy vállalat, annál több magas IQ-jú versenyzőt tud kiállítani, a másik ok viszont az, hogy még a legmagasabb tartományban is vannak kisebb eltérések, a felső 2%-on belül is ott vannak a még magasabb 1%-osok.

A kisvállalatok kategóriájában egy olyan vállalkozás nyerte el a fődíjat, amely 2005 óta foglalkozik műholdas nyomkövető, útvonal-nyilvántartó, járműkövető és lopásvédelmi rendszerek fejlesztésével, gyártásával és üzemeltetésével. A nagyvállalati kategória 1. helyezettje a világ legnagyobb, mobil kommunikációs berendezéseket gyártó cég hazai leányvállalata lett, Jakab Roland ügyvezető igazgató pedig elmondta, hogy 1700 magyarországi mérnök és informatikus dolgozik azon, hogy a világ mobilhívásainak 40%-át lebonyolító vállalat zökkenőmentesen működjön.

"Nagy büszkeséggel tölt el bennünket, hogy munkatársaink ilyen jól szerepeltek a versenyen. Mint mgtudtuk, a 130 pont feletti IQ az emberiség csupán 2%-ára jellemző, és nagyszerű azt tudni, hogy ezt dolgozóink sokkal nagyobb arányban teljesítik. Úgy gondolom, és a mostani felmérés eredménye is azt jelzi számomra, hogy az infokommunikáció jövőjének formálása jó kezekben van munkatársainknál" - szögezte le Jakab Roland.

Az első helyezettek oklevelei és a díszkerámia (Fotó: Mensa)

A kisvállalati győztes is büszkén, bár némi meglepetéssel fogadta az eredményt. "Bíztunk benne, hogy jó eredményt fogunk elérni, mégis meglepetésként ért az 1. hely. Erre a szép eredményre minden munkatársunk büszke lehet, hiszen nagyon jó érzés egy kiemelkedően intelligens csapathoz tartozni. Az az igazság, hogy szükség is van a gyors problémamegoldó képességre" - árulta el Szabó Lajos ügyvezető igazgató.

A szervező és a díj alapítója kíváncsi volt, hogy azok a vállalatok, amelyek neveztek, milyen fő motivációt láttak a versenyben. A legtöbb döntéshozó azt emelte ki, hogy attól nagyszerű ez a díj, hogy nem a vállalat napi, rutinszerű működéséért kapták, azt ugyanis a munkavállalók nem feltétlenül érzik a magukénak. Ezúttal azonban minden dolgozó valóban a saját tudásával és tehetségével képviselhette a vállalatot, közben pedig valós képet kaphatott az egyéni teljesítményéről egy, a személyes IQ-értékéről szóló oklevél formájában - amit egyébként csak ő ismerhetett meg. A teszteredmény ugyanis az úgynevezett szenzitív adat kategóriájába tartozik, amit még a főnök is csak akkor ismerhet meg, ha a dolgozó maga úgy dönt, hogy elárulja.

Mivel mindkét kategóriában 9-9 vállalat indult, a résztvevők a díjátadón büszkén vehették át a "TOP 10"-be kerülésüket bizonyító okleveleket, ám Rutai Gábor hangsúlyozta, hogy ez csak erre az évre vonatkozik, mert jövőre még a győztesnek is meg kell majd védenie a címét, ha továbbra is birtokolni szeretnék "Az Év Intelligens Vállalata" címet - legfeljebb annyi könnyítést kapnak, hogy ők már az idei eredményekkel nevezhetnek és nem muszáj újra letesztelni mindenkit.

És hogy mekkora jövője van a versenynek, mi sem bizonyítja jobban, hogy a díjátadó előtt néhány nappal lezajlott nemzetközi Mensa-vezetők találkozóján Nagy Lantos Balázs eldicsekedett az ötlettel, és máris 15 ország képviselője - köztük a több ezer tagot számláló Amerika, vagy a szintén óriásinak számító német és francia IQ-klubok vezetője - jelezte, hogy szívesen átvennék ők is a programot, így elmondhatjuk, hogy ismét született egy nívós magyar kezdeményezés, amely talán már a következő évben széles nemzetközi sikert érhet el.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.