36 fokos autóban felejtette a babát a nő

Megfőtt egy 3 hónapos kisfiú, míg a bébiszitter a templomban énekelt

Megfeledkezett a rá bízott kisbabáról a nő, mire a templomhoz ért, és az autóban hagyta, míg ő bent gyakorolt a kórussal. Mire kijött, a csecsemő szervei már menthetetlenül károsodtak.

2014.10.07 20:00ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/arztsamui

Egy barátnőjére bízta 3 hónapos kisfiát egy nő, hogy el tudjon menni a templomi kórus próbájára, de alig pár órával később a baba már menthetetlenül sérült a 36 fokos autóban, ahol az alkalmi bébiszitter felejtette. A 27 éves, meg nem nevezett barátnő ugyanis egy órával később csatlakozott a kóruspróbához, a templomhoz érve a két saját gyermeke - akiknek kora és neme nem nyilvános - kiszállt az autóból, de a 3 hónapos Haden Nelsont bent felejtették a forró kocsiban. Csak akkor derült ki a súlyos mulasztás, amikor már végeztek az énekléssel.

Ahogy rátaláltak, a csecsemő már nem lélegzett, és bár azonnal kórházba szállították, másnap - vasárnap - délután meghalt a súlyos szervi rendellenességek következtében. "Nyilvánvaló, hogy a 27 éves nő elfelejtette, hogy a gyerek az autóban van" - jegyezte meg a phoenixi rendőrség szóvivője, James Holmes a tragédia után tartott sajtótájékoztatón. "Sietett. Meg kellett volna tennie valamit, de nem szánta rá azt a másodpercet, hogy mindent ellenőrizzen" - tette hozzá. A nőt nem tartóztatták le, de az ügy miatt kivizsgálás indult.

Az Egyesült Államokban nem ez az első eset, hogy egy kisbaba a forró autóban leli a halálát, a legnagyobb horderejű eset Justin Ross Harris ügye, akit azzal vádolnak, hogy júniusban szándékosan hagyta a tűző napon álló kocsiban a 22 hónapos fiát, Coopert, amíg ő bement a munkahelyére. A múlt hónapban ugyanakkor egy kisbabát szinte az utolsó pillanatban sikerült megmenteni, amikor egy nő - nem törődve a rongálás várható következményeivel és az ott álló biztonsági őr tiltakozásával - betörte egy kocsi szélvédőjét, hogy kiszabadítsa az ott ülő kisbabát.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.