Megtelt a tábor

X-Faktor: A mellbedobás sem számított, de a pálinkát "benyelték"

A színpad kiürült, a Tábor képzeletbeli ajtajára pedig kikerült a tábla, hogy "megtelt". A mentoroknak és a közönségnek viszont még az utolsó válogató is tartogatott meglepetéseket.

2014.09.28 08:33ma.hu

Mintha a legextrémebb figurák már elfogytak volna a válogató utolsó napjára, de azért még így is akadt szép számmal olyan jelentkező, aki többet gondolt magáról, mint amennyi tehetség valójában elbújt benne. Így persze sem a mentorok, sem a nézők nem unatkozhattak az X-Faktor első körének végén, jutott kibeszélnivaló bőven a negyedik alkalomra is.

A "nem nyert" lapot húzta például a kissé zavaros önképpel bíró Zubor Csaba, aki érkezésekor máris Cypriano művésznéven mutatkozott be a mentoroknak, majd a kérdésre elárulta, hogy 22 évesnek érzi magát, de amúgy 28 (és még ez is messze volt az irataiban szereplő 45-höz képest). Ám még ez sem lett volna baj, ha az énektudása nem olyan lett volna, amit Alföldi Róbert csak úgy tudott leírni, mint azt a búbánatos nótázást, amit egy vidéki lagzi utolsó óráiban nyom el valaki, mikor már csak a legkitartóbb rokonok punnyadnak a jéghideg töltött káposzta fölött.

Annak a két lánynak sem volt több szerencséje, akik úgy gondolták, bevágódhatnak a mentoroknál, ha Tóth Gabi Budapest Éjjel Nappal című dalát adják elő, de Little G-nek Micimackó és Malacka jutott róluk eszébe, amikor kimennek az erdőbe gombát szedni és közben énekelnek.

Molnár Sándor csípőmozgással próbálta ellensúlyozni a hangbeli hiányosságokat, de nemcsak a színpad mögött várakozó édesanyja nem bírta nézni, hanem Szikora Robi is csak annyit tudott mondani: "ha a kökösi csatában az erdélyi legények így nyomták volna, az ellenfél röhögőgörcsben leteszi a fegyvert".

Hasonló reakciót váltott ki Bóta Mária, bár nála nehéz volt eldönteni, az ember nevessen vagy inkább sírjon-e. A tavalyi Eurovíziós győztes dalt, az Euphoriát előadó nő előzetesen igen szigorú arccal arra kérte a közönséget, hogy senki ne tapsoljon bele, de ezt felesleges is volt mondania, a botrányos produkció hallatán aligha fenyegette ez a veszély őt. Az elutasítás azonban nem vette kedvét, így esélyes, hogy látjuk még később is valamelyik tehetségkutatóban, mert már kifelé menet azt mondta a kísérőinek, hogy most hazamegy és tovább gyakorol. Hát... van még mit.

Horváth Krisztián (Fotó: RTL Klub/X-Faktor)

Aztán nem lehet szó nélkül hagyni Sass Barbaritát sem, aki már az előtt kivívta a mentorok elismerését, minthogy dalra fakadt volna, de egy perccel később már biztos volt, hogy a DD-s mellei nagyobb sikert aratnak, mint a torkában szunnyadó tehetség. Igaz, ezt ő maga aligha látta be, nem hitte el a mentoroknak, hogy hamis volt és hogy az ő teljesítménye édeskevés az X-Faktor színpadára - de gyorsan kiderült, hogy honnan fakad az önbizalma: kifelé menet a hozzátartozói már azzal vigasztalták, hogy sebaj, mennek Amerikába. Szegény Simon Cowell...!

A lányát és az egyik pultos alkalmazottját háttértáncosnak befogó Szikra Judit bemutatkozását Alföldi egyszerűen gagyinak minősítette, aztán bemutatkozott Süni is a Legkisebb Ugrifüles című meséből, vidám perceket szerezve mindenkinek. De nem sokáig merülhettünk el az orrhangú előadás csodáiban, mert ellenpontként máris megkaptuk az arcunkba tolva Szentandrássy Bélát, akire a válogatót Twitteren kommentelő Malek Miklós nagy hirtelen nem tudott mást írni, mint hogy "megette Király L. Norbit".

Asikertelen jelentkezők bemutatására a Pápáról érkezett Németh István tette fel a koronát, miután egy nála nagyobb sikereket megélt földije, Zséda dalától remélt továbbjutást. A Fekete rúzs viszont annyira rémesen sikerült, hogy a lelkes ifjú levonta a következtetést és úgy döntött, inkább marad műkörmös - mindannyiunk nagy megkönnyebbülésére.

De azért senki se higgye, hogy az utolsó válogatón ennyire reménytelen volt a helyzet, szerencsére akadtak bőven valódi tehetségek is, akik közül bárki esélyes még a győzelemre. Horváth Krisztián afféle legkisebb szegénylegényként vágott neki a nagyvárosnak, szinte a hamuba sült pogácsát is oda tudtuk képzelni a vállára vetett tarisznyában, miközben a közeli szomszédok és barátok gyűrűjében beült az autóba. "Be kell bizonyítanom ennek a sok embernek, hogy győztes vagyok" - mondta, és ebben a mentorok is támogatták őt, Little G úgy döntött, ha más így tud énekelni, neki nem marad más, mint elmenni kukázni, Alföldi pedig azt mondta, megtisztelőnek tartja, hogy ott ülhetett és hallhatta a munkanélküli fiút.

"Ezt a páleszt benyaltátok, mentorkáim" - így kibicelt Geszti Péter a Twitteren, miután a vidám Pálinka Republik nevű, szó szerint nemzetközi együttes megjelent: a négy zenész Argentinából, Ausztráliából, Venezuelából és Szolnokról érkezett. A latinos ritmusok meggyőzően hangzottak, felrázták a nézőket a helyszínen, de a képernyők előtt ülők lába is aligha maradt mozdulatlan.

Pálinka Republik (Fotó: RTL Klub/X-Faktor)

Sokan vannak, akik kérdőre vonják az X-Faktor létjogosultságát, de amennyi fiatal felbukkant a mostani válogatókon, Alföldi Róbert azt mondta, itt a bizonyíték, hogy mindig van egy új generáció. Most is számtalan ifjú tehetség várta izgatottan, hogy átlépje a jelentkezéshez szükséges alsó korhatárt és szerencsét próbálhasson, és bizony szép számmal akadt köztük olyan, akinek valóban van is miben reménykednie. Persze nyilvánvaló, hogy csak nagyon kevesen juthatnak el az élő show-ig, de valahol el kell kezdeni, és láttunk már olyat az előző években is, hogy akinek 15 évesen még nem sikerült, az egy vagy két évvel később már megerősödve térhetett vissza és volt is mire várnia.A névsort ezúttal nem mondjuk végig, akit érdemes mélyebben is megismerni, azzal úgyis találkozunk még a következő hetekben.

A sikeres bandák számát gyarapította a tapolcai Rock-Inger nevű zenekar, akiktől Tóth Gabi egy pillanat alatt elalélt, mert majdnem mindegyiküket ismerte a szülővárosából, de aztán kiderült, hátszél nélkül is van esélyük az országos ismertségre: Szikora Robi legendás Ballag a katonáját ültették át olyan rockos alapra, hogy az még a twitterező Nagy Ferót is lenyűgözte: "végre helyére rakják a csikidamot!" - írta.

Szintén együttesként érkezett a miskolci Blue Birds Band, akik a We are the world című opuszba kezdtek bele, de nem sokkal az első refrén után Tóth Gabi leintette őket és azt mondta: egyvalaki érdekében tette ezt. Kiszólította a csapat közepén álló lányt, akiről megtudtuk, hogy Boginak hívják, és azonnali döntést sürgetve felajánlotta, hogy egyéni versenyzőként mehet a Táborba - vagy megmarad az énekcsapat egyik tagjának, de akkor itt nem terem számára babér. A többiek is megértették, hogy együtt nincs esélyük, de Bogit biztatták, így vele bővült az egyéni versenyzők köre.

Szintén a csapatok kategóriáját gazdagítja a Phoenix Rt, akik azért jöttek a versenyre, mert mint mondták, sokszor voltak már előzenekar, de ideje, hogy ők legyenek a főszereplők - négy igennel ők is készülhettek a Táborra.

Bogi nehéz döntése (Fotó: RTL Klub/X-Faktor)

És hogy az eddig továbbjutott egyéni versenyzők se legyenek nyugodtak, újabb tehetségekkel bővült az a lista is. Visszatérőként üdvözölhették a mentorok Borbély Richárdot, aki színészként egyáltalán nem volt lámpalázas a színpadon, és ami azt illeti, a hangjával sincsenek nagy problémák, a gond inkább azzal volt, hogy ő ezzel nagyon is tisztában van, és túlzott önteltsége - vagy annak legalábbis a látszata - már átfordult abba, hogy inkább taszította a mentorokat. Ha vissza tud venni a túl nagy arcából, még talán Alföldit is meggyőzné, akárcsak Szikorát, aki azt mondta: "elege lett abból", hogy Richárd mennyire tudja, hogy jól énekel. Ennek ellenére mind a négyen igennel szavaztak, de nem lennénk meglepve, ha a Táborból már kiszórnák a fiatal színészt.

Nem ő volt az egyetlen szakmabeli, Wunderlich Pétert már a színpadra lépésekor megismerte Alföldi. A pécsi végzettségű színész éles ellentéte volt Richárdnak, na nem az énektudásban, mert abban mindketten derekasan helyt álltak, de ezúttal elmaradt a viszolyogtató önhittség. Nem csoda, ha Little G kijelentette, a Broadwayen énekelnek így.

A fiúk mezőnyében még egy hely volt szabadon, ezt Nagy Richárd töltötte be, aki szintén ismerősként jelent meg, tavaly egészen a Mentorok Házáig menetelt, ám ott Tóth Gabi kiejtette. Most azt mondta, megbánta az akkori döntését, és örül, hogy Ricsi nem adta fel, a többi mentorral egyetértésben pedig azt is kijelentette, hogy jót tett a fiúnak az a törés, amit a tavalyi kiesése jelentett - ki tudja, idén eljut-e az élő show-ig?

Két lányról nem ejtettünk még szót, de nem azért, mert ők ennyire utolsók lennének, sőt! Érdemes lesz megjegyezni a nevüket: Erika Albero és Krizsma Gwendolin Sarmen. Előbbi Spanyolországból érkezett, egyetemi diáktársai hívták fel a figyelmét az X-Faktorra, és miután elénekelte Miley Cyrus Wrecking ballját, Szikora azt mondta: nagy PR-fogás volt a spanyoloktól ideküldeni a lányt. Gwen rettentő idegesen lépett a színpadra, nem titkolta, hogy ha a barátja nem lett volna mellette, már többször elindult volna haza, és az idegessége a színpadon is meglátszott, néha úgy elfelejtette a szöveget, hogy Tóth Gabi segített be neki. Bár a mentorok féltik őt, Alföldi szerint nem is való színpadra az, aki ennyire fél, ha nézik, mégis kapott egy esélyt, mert ha összeszedi a bátorságát, bizony kemény ellenfél lesz bárki számára a színpadon!

Jövő héttől tehát Tábor, nézzék a tévében és olvassák másnap velünk ismét!

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.