Veszprémbe

Átrándult Csehországba, de most visszatért Pablo, az orrszarvúbika

A szállítást ugyanaz a nagytestű állatokra szakosodott állatszállító jármű bonyolította, mint amellyel a hét elején három elefántot hoztak Veszprémbe.

2014.09.26 10:23MTI

Négyhónapos csehországi távollét után péntek reggel visszatért a veszprémi állatkertbe Pablo, a szélesszájú orrszarvúbika - tájékoztatott az állatkert igazgatója.

Török László közölte, ezáltal négyfősre bővült orrszarvúcsapatuk. Pablót májusban szállították át a csehországi Ústi nad Labem állatkertjébe, fajkoordinátori javaslatra helyét egy fiatal, kilencéves bika, Rafiki foglalta el Veszprémben.

Azóta a márciusban indult ZooEvolúció fejlesztéssorozat részeként megvalósuló orrszarvúház és -kifutó építése olyan jó ütemben haladt, hogy lehetőség nyílt két bika elhelyezésére is, így Pablót visszahozták Veszprémbe - mondta Török László.

A szállítást ugyanaz a nagytestű állatokra szakosodott állatszállító jármű bonyolította, mint amellyel a hét elején három elefántot hoztak Veszprémbe.

A veszprémi állatkert történetének legnagyobb fejlesztése 481,2 millió forint európai uniós és 718,8 millió forintos központi állami támogatásból valósul meg 2014-2015-ben, ennek során elefántpark, orrszarvúház, fóka- és pingvinmedence, valamint egyedülálló madárröpde is épül.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.