Azt se tudták hirtelen, kit illet a láb

Lámpát csináltatott az amputált lábából, de nem tudta eladni

Már a kórházzal is meggyűlt a baja a férfinak, miután le kellett vágni a lábát, de most újabb akadály gördült elé, amikor elhatározta, hogy az interneten értékesíti a belőle készült bizarr világítóeszközt.

2014.09.24 16:00ma.hu

Az egyik legnagyobb nemzetközi aukciós oldalon próbálta pénzzé tenni a lábát a holland Leo Bonten, ám nem járt sikerrel, a 100 ezer eurós kikiáltási áron meghirdetett "állólámpát" az eBay szabályzata szerint törölték, mert emberi testrészeket tilos értékesíteni. Az 53 éves férfinak idén júniusban vágták le a lábát a térde fölött, egy korábbi baleset miatt nem volt más megoldás. Ekkor találta ki a férfi, hogy legalább valami haszna is legyen az élettelen végtagnak, szó szerint álló lámpát csináltat belőle.

Persze már ez sem ment egyszerűen, a kórházzal ugyanis hosszas vita kerekedett, hogy kit is illet a láb. Bonten 2012 júliusában törte el a lábát egy baráti bolondozás közben, a haverja ráesett a lábára, és a csont több helyen is eltört. Bár a sebészek összerakták a darabokat, a baleset miatt súlyos fertőzés alakult ki, ami a térdízületből indult ki, és fokozatosan elpusztította a csontszövetet. Végül idén júniusra a jobb láb alsó fele már nem volt más, mint egy darab élettelen és merev súly, ezért döntöttek úgy az orvosok, hogy amputálni kell.

Fotó: Stefanie Grätz

Bontent viszont az egyik orvosi tanácskozás közepette megszállta az ihlet, és kitalálta, hogy ahelyett, hogy a levágott lábat az égetőkemencébe küldenék, inkább preparálják ki, és készítsenek belőle lámpát. Ekkor kezdődött a vita a láb tulajdonjogáról, a jogszabályok értelmében ugyanis minden amputált végtagról a kórháznak kell gondoskodnia, ők a felelősek a megfelelő kezelésért - ami lényegében a hamvasztást jelenti. Csakhogy Bonten szerint ha a betegek hazavihetik például az epeköveiket, és gond néklül tárolhatják az otthonukban az elhunyt szeretteik hamvát, akkor ő miért ne rendelkezhetett volna a lábával?

Nagy nehezen megszerezte a törvényes jóváhagyást, és miután a patológus utasítást kapott rá, hogy őrizze meg és készítse elő a tartósításra a lábat, egy látványtervező elkezdett a lámpa külsején dolgozni. Az izzót nem közvetlenül a levágott lábba kötötték be, azt egy formaldehiddel töltött henger alakú tartályba helyezték, és ennek a tetejére került a fényforrás. Mire Bonten felépült a műtét után, addigra a lámpa is elkészült. Az első találkozás persze nem volt zökkenőmentes, a férfi zaklatott lett, ahogy meglátta a szekrényen álló szerkezetet, meg a hegeket a saját combján.

Részben ezért, részben pedig mert anyagi gondjai akadtak, úgy döntött, az eBayen fogja eladni a bizarr világítóeszközt, de mint most kiderült, erre sincs lehetősége, mert bár ez kiesik a klasszikus szervkereskedelem kategóriájából, emberi szervként akkor sem engedi az aukciós oldal a hirdetést. Bonten tehát most törheti a fejét, hogyan tovább...

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.