Nem tudta a nagymama, mi az a "szép növény"

Másfél méteres kannabiszt nevelgetett - véletlenül

Fogalma sem volt, mit locsolgat olyan szorgalmasan, mígnem véletlenül meg nem tudta a nagymama, hogy valójában egy igencsak szép példányt sikerült kinevelnie egy kannabiszból.

2014.09.23 18:00ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/scottchan (Képünk illusztráció!)

Patricia Hewitson egyáltalán nem úgy néz ki, mint egy megrögzött drogtermesztő, és valójában nem is az, még akkor sem, ha a kertjében egy csodaszépen ápolt, mintegy másfél méteresre nőtt és igencsak kiterebélyesedett kannabiszt nevelgetett. A 65 éves exmouthi asszony azt mondta, hogy csak pár centis volt és mindössze négy levél látszódott rajta, amikor először felfedezte, de mert tetszett neki a levelek formája, nem gyomlálta ki, hanem a többi növényével együtt tovább locsolta. Ám amikor már akkora volt a növény, mint ő maga, úgy gondolta, ideje kideríteni, mi ez, és meddig fog még nőni.

Így hát fogta az ismeretlen növényről készített képet és e-mailen elküldte a BBC kertészeti showműsorának, hogy van egy ilyenje, de nem tudja, mit kezdjen vele. A válasz viszont eléggé meglepte, mert a műsor szerkesztőitől megtudta, hogy a fotót továbbították a rendőrségnek, de egyúttal néhány tanácsot is írtak neki, hogyan szabaduljon meg a kábítószer-alapanyagtól. Azóta a 65 éves asszony megszabadult a burjánzó kannabisztól, amit a brit szabályok értelmében vagy a rendőrségen, vagy egy erre kijelölt újrahasznosító központban lehet leadni, és mint mondja, egyáltalán nem bánja, hogy a műsor készítői továbbították a fotóját a rendőrségnek, mert most már legalább nyugodtan alszik és nem fél attól, hogy büntetés vár rá. "Azt hiszem, a madáretetőből eshetett ki a mag és úgy kötött ki a virágágyásban" - morfondírozott.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.